Görög válság és adófizetési morál - HÁTTÉR
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 8. 14:15A büszke Hellász politikusai, pártállásra való tekintet nélkül, magukból kikelve reagáltak a francia IMF-vezér szavaira. Különösen a korábbi pénzügyminiszter, Evangelosz Venizelosz érezte találva magát. Sietve jelentette ki, hogy "Madame Lagarde megsértette a görög népet".
Ám a valutaalap főnöke mögé állt az az ember, aki a leginkább tisztában van a görögök adófizetési moráljával: Nikosz Lekasz, az adórendőrség (SZDOE) igazgatója a Die Welt tudósítójának nyilatkozva kijelentette, hogy teljes mértékben egyetért Lagarde-dal.
"A be nem fizetett adók mértéke eléri a hazai össztermék (GDP) 12-15 százalékát, ami évi 40-45 milliárd eurót tesz ki. Ha ennek csak a felét be tudnánk hajtani, megoldódna hazánk problémája. Ehhez persze politikai akarat is szükséges. Politikusaink végre kezdik megérteni ezt" - fogalmazott Lekasz.
A 2010 óta hivatalban lévő SZDOE-főnök szerint honfitársai csak tavaly óta kezdik nem sportnak, hanem bűntettnek tekinteni az adócsalást. "A megfelelő törvények már 1996-ban megszülettek. A gond csupán az, hogy mind ez ideig nem alkalmazták őket" - mutatott rá Lekasz.
"Ha nem szűnik meg az egész társadalmat átható módszeres korrupció, és főként ha az elit rétegek továbbra is büntetlenül sérthetik meg a törvényt, miközben a nép elszegényedik, akkor előbb-utóbb társadalmi robbanás lesz a következmény" - figyelmeztetett az adórendőrség főnöke.
A SZDOE 2009 óta több mint 11 milliárd euró be nem fizetett adóra derített fényt. A szám impozánsan hangzik - mindaddig, amíg Lekasz el nem mondja, mi történik az adócsalás leleplezése és bizonyítása után. "Az adatokat továbbítjuk az adóhivatalnak. Hogy a fenti pénzből ténylegesen mennyi folyik be az államkasszába, az attól függ, mekkora adóbírságot szab ki a hivatal, milyen egyezségre jut az adóalanyokkal, és mennyi pénzt képes behajtani rajtuk."
A be nem fizetett adónak átlagosan 65 százalékát sikerül behajtani - azokban az esetekben, amelyeket lezár az adóhatóság - márpedig ezek az adócsalási eseteknek csak a kisebb hányadát teszik ki. A bankok ugyanis nem működnek együtt a SZDOE-vel, holott éppen Athénnak és Brüsszelnek köszönhetik a megmentésüket.
"Sajnos, a bankokkal nem jó az együttműködés - panaszkodik Lekasz. - Több mint ötezer esetben kértünk betekintést gyanús személyek bankszámláiba, ám ezt csak 214 esetben engedélyezték. Ez is 650 millió euró bírság kiszabását eredményezte."
Mintegy 500 olyan esetben, amely különböző pártállású politikusokat érint, a SZDOE öt hónapja vár felvilágosításra bankoktól. Az információ megérkezéséig akár egy esztendő is eltelhet, addigra viszont feltehetőleg nyoma vész a számlán lévő pénznek. Normális esetben, mint például Svédországban, az adóhatóság egy héten belül megkapja a kért tájékoztatást a bankoktól - panaszkodik Lekasz. Az igazi megoldás azonban az volna, ha az adórendőrség online betekinthetne az adóalanyok bankszámláiba. "Minket nem a nyomok érdekelnek, mi pénzt akarunk lefoglalni. Ehhez pedig gyorsnak kell lenni."
Az adórendőrök egyik legnagyobb problémája saját magukban rejlik - pontosabban az embereik megvesztegethetőségében. Nyílt titoknak számít, hogy sok adórendőr pénzt fogad el, amelynek az államkasszában volna a helye. Ennek a jelenségnek akar hadat üzenni a SZDOE egy új szoftverrel.
Az ELENXISZ nevű program már kipróbálás alatt van. "Ezzel a mobil rendszerrel felszerelve küldjük ki ellenőreinket a helyszínre, egy-egy cég adóügyi átvilágítása végett. Az ELENXISZ segítségével a központban folyamatosan látjuk, mit csinál a revizor. Reméljük, hogy szeptemberig minden ellenőrünket fel tudjuk szerelni ezzel a szoftverrel. Akkor remélhetőleg véget érnek a vesztegetések és a mocskos üzletek" - így Lekasz. Az új módszernek még az ügyfelek is örülnek. Nem kevés vállalkozó panaszkodott ugyanis a múltban arra, hogy adórendőrök "védelmi pénzt" zsaroltak ki tőlük.
A politikusokat azonban igen nehéz felelősségre vonni. "A választott politikusok, például parlamenti képviselők, mentelmi jogot élveznek. Ha valami gyanús dologra bukkanunk, továbbítanunk kell az ügyet a parlamentnek. Ott pedig eltűnik az akta. Nemrég egy képviselő felháborodva reagált arra, hogy betekintést kaptunk svédországi bankszámlájába."
Lekasz új idők beköszöntét látja abban, hogy a pénzügyi tárca illetékes államtitkárává nemrég egy volt ügyészt neveztek ki Joánisz Diotisz személyében. Igazi politikai hátszelet azonban majd az jelent a SZDOE számára, ha több ember és pénz áll a vezető rendelkezésére. Elsősorban fiatal szakemberekre van szüksége, akiket még nem fertőzött meg a hivatali vesztegetés átkos kultúrája.
A német tudósítótól búcsúzva Lekasz elmondta: szívesen dolgozik azért, hogy az állam bevételeit gyarapítsa, "ám ki tudja, hogy egy hónap múlva is még az adórendőrség élén fogok-e állni". A jelek szerint tehát nem túl erős a bizalma az új idők új szellemében.
Kapcsolódó cikkek
- Nagyot koppant a görög GDP
- A görög idegenforgalmi bevételek zuhanhatnak az idén
- Görögországnak rendezett körülmények között kell elhagynia az eurózónát
- Az USA és Japán is látja a görög és spanyol válság tétjét
- Kínai cégek görög összeomlásra készülnek
- Válságtanácskozást tart ma a G7
- Készülődés a görög drachmára
- Forgatókönyvek a görögök kilépésére a tőzsdei kereskedésben
- A görög távozás komoly veszteséggel járna a befektetőknek
- "El kell törölni a megszorításokat"
Friss híreink
- Már megint földrengés volt itthon
- OTP-árfolyam: a nem fizető hitelek állományát szenvedte meg
- Betiltották a nyitott olívaolajas üvegeket az éttermekben
- A miniszter szerint 30 százalékra is nőhet a rezsicsökkentés
- A németeknél sem tartják a sávszélességet a szolgáltatók
- Szinyei Merse képeket loptak
- Tanú szerint az Obama-kormány tudott az adóhivatali ügyről
- Milliárdokkal csökkentik a választási évben a párttámogatást
- Megindult Szlovénia a hitelminősítői lejtőn
- Növekszik az iskolafenntartó intézmény
- Margitszigeti ingatlan már nem lehet lakóhely
- A következő két hét uniós lobbizással telik
- A hét nyertes részvényei: Egis, Magyar Telekom
- Honduras elsüllyedt kultúrát rejt a föld alatt?
- A forint 290-es szint közelében zárhatja a hetet




