MOB - Elnökségi igen a londoni küldöttségről szóló javaslatra
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 8. 15:54A versenyzői létszám a MOB összesítése alapján jelenleg 155 fő, ez azonban a következő napokban még változhat. A Borkai Zsolt elnök által vezetett MOB soron következő közgyűlését jövő szombaton tartja, amikor is a honi ötkarikás mozgalom vezető testülete tájékoztatást nyújt a londoni felkészülés helyzetéről és dönt a magyar olimpiai csapat és delegáció összetételéről.
Az elnökségi összejövetelen - amint arról a MOB közleményben beszámolt - továbbra is kiemelt figyelmet kap az olimpikonok teljes körű doppingellenes felvilágosítása. Minden londoni résztvevőnek kötelező részt vennie a Magyar Antidopping Csoport által szervezett előadáson, emellett a nyári játékokra készülő magyar sportolók mindegyike legalább három ellenőrzésen esik át, mielőtt repülőre ülne az ötkarikás csapat tagjaként.
A szakmai tagozatokkal kapcsolatban Leyrer Richárd MOB-alelnök arról adott számot, hogy a nem olimpiai sportágaknál komoly előrelépés történt az edzőképzés területén. A 2017-es EYOF pályázatról készített tájékoztatón elhangzott: Győr városának komoly esélye van arra, hogy az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál házigazdája legyen.
Kapcsolódó cikkek
- EURO-2012 - A németek alig hisznek a Nationalelf sikerében
- Bundabotrány - Előzetesben a legutóbb őrizetbe vettek
- EURO-2012 - A lengyel-görög találkozóval indul a torna
- Kassai vezeti a spanyol-olasz meccset
- EURO-2012 - Minden mérkőzés előtt behúzzák a varsói stadion tetejét
- FIFA-világranglista - Magyarország feljött a 31. helyre
- Húsz ország 88 pilótája nevezett a nyíregyházi műrepülő-vb-re
- Utolsó esély a részvételre a foci EB-n
- Üzleti intelligenciával lesz élvezhetőbb a foci EB
- Sportberuházások: csak a befektetés töredéke térül meg
Friss híreink
- Betiltották a nyitott olívaolajas üvegeket az éttermekben
- A miniszter szerint 30 százalékra is nőhet a rezsicsökkentés
- A németeknél sem tartják a sávszélességet a szolgáltatók
- Szinyei Merse képeket loptak
- Tanú szerint az Obama-kormány tudott az adóhivatali ügyről
- Milliárdokkal csökkentik a választási évben a párttámogatást
- Megindult Szlovénia a hitelminősítői lejtőn
- Növekszik az iskolafenntartó intézmény
- Margitszigeti ingatlan már nem lehet lakóhely
- A következő két hét uniós lobbizással telik
- A hét nyertes részvényei: Egis, Magyar Telekom
- Honduras elsüllyedt kultúrát rejt a föld alatt?
- A forint 290-es szint közelében zárhatja a hetet
- Az szja-bevallást mulasztókat 200 ezer forintra is büntethetik
- Szlovákia: egy év alatt 10 százalékkal több hitelt vettek fel




