Továbbra is jelentős pluszban a nyugat-európai tőzsdeindexek

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 11. 11:36
Látványos növekedéssel kezdték a hétfői kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek, amelyek másfél órával később némileg ugyan veszítettek a lendületből, de így is komoly pluszban voltak.

A londoni FTSE-100 index 1,79 százalékos, a frankfurti DAX-30 2,32 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 2,03 százalékos erősödéssel indított a pénteki záró értékhez képest. Másfél órával később - 10.30 órakor - London 1,43 százalék, Frankfurt 2,08 százalék, Párizs 1,92 százalék pluszban állt. Ugyanekkor a spanyol tőzsdemutató 3,85 százalékot emelkedett.

A tőzsdemutatók szárnyalását az euróövezeti pénzügyminiszterek szombati megállapodása váltotta ki arról, hogy mentőcsomagot nyújtanak a meggyengült spanyol bankszektornak. A bejelentésre hétfőn különösen a banki részvényárak erősödtek a tőzsdéken, így például a spanyol Banco Santander árfolyama 5,7 százalékkal nőtt. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója - a pénteki záró értékhez képest - 1,8 százalékos emelkedéssel 1.000,08 ponton állt.

Eközben az euróövezet vezető részvényeit tömörítő Euro STOXX 50 index 2,4 százalékkal 2.195,72 pontra emelkedett, négy hete legmagasabb szintre került. A mutatón belül a bankágazati alindex 4,5 százalékkal erősödött.

A második legnagyobb spanyol bank, a BBVA árfolyama 6,4 százalékkal erősödött, a vagyona alapján legnagyobb olasz pénzintézet, a UniCredit részvénye 3,4 százalékkal drágult, a Credit Agricole francia banké pedig 4,3 százalékkal emelkedett. Hétfőn délelőtt csökkentek a spanyol és az olasz kötvényhozamok, az euró szerényen gyengült a dollárhoz képest, 10.30 óra körül 1,2601 dollár ért 1 eurót.

 
Kulcsszavak:  tőzsde
 
article pic A Kúria kezében a devizahiteles kérdés Bár a magyar jog az amerikai joggal ellentétben nem a precedensekre épül
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
18919
-0.56 %
 
MOL
16730
-0.86 %
 
MTELEKOM
338
-0.29 %
 
OTP
4698
-0.84 %
 
RICHTER
34760
0.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
298.24
0.63
 
USD/HUF
225.52
1.59
 
CHF/HUF
241.95
0.80
 
EUR/USD
1.3225
-0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.58
-3.06 %
 
Arany
1366.00
-0.91 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 20.
csütörtök,
18:05
 
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu