Lassult az infláció

Gazdasági Rádió, 2012. június 12. 09:23
Májusban a fogyasztói árak 5,3%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Egy hónap alatt csökkent az üzemanyagok és a tartós fogyasztási cikkek ára, míg az élelmiszereknél kismértékű árnövekedés történt.

1 hónap alatt – 2012. áprilishoz viszonyítva – a fogyasztói árak 0,2%-kal csökkentek. Ezen belül az élelmiszerek 0,3%-kal drágultak, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 5,1%-os áremelkedésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára az előző hónaphoz képest 0,4%-kal csökkent. Növekedett a száraztészta (3,2%), a liszt (2,5%) és a baromfihús (1,8%) ára is. Árcsökkenés következett be a tojás (8,7%), a tej (3,2%) és a sajt (2,1%) esetében. A főcsoportok közül a ruházkodási cikkek árai emelkedtek a legnagyobb mértékben, 0,9%-kal. A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia esetében szintén áremelkedés volt megfigyelhető (0,6% és 0,1%). Árcsökkenés következett be az egyéb cikkek körében (1,4%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,6%-kal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,3%, a szolgáltatásokért 0,1%-kal kellett kevesebbet fizetni, mint egy hónappal ezelőtt.

12 hónap alatt, 2011. májushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 4,1%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (49,4%), a sertészsiradék (28,1%), a csokoládé, kakaó (20,1%), a kávé (14,3%), a sertéshús (11,4%) és a párizsi, kolbász (11,1%) ára. Árcsökkenés következett be a liszt (13,5%), az idényáras élelmiszerek (11,4%) és a cukor (10,2%) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,2%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén átlag felett, 7,7%-kal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok 14,4%-kal, a gyógyszerek, gyógyáruk 3,2%-kal drágultak. A háztartási energia átlag feletti 6,9%-os áremelkedésén belül a palackos gáz 14,0%-kal, a távfűtés 10,5%-kal drágult. A szolgáltatások esetében 3,8%-os volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 6,9, a csatornadíj 5,3%-kal drágult. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak (2,0%), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3%-kal kellett kevesebbet fizetni, 2011. májushoz képest.

Az EU 27 tagországában 2012. áprilisban a fogyasztói árak – az előzetes harmonizált adatok szerint – átlagosan 2,7%-kal voltak magasabbak, mint 2011. áprilisban. A legkisebb áremelkedést Svédországban (1,0%) és Görögországban (1,5%), a legnagyobbat Magyarországon (5,6%), valamint Észtországban (4,3%) mérték.

 
Kulcsszavak:  infláció
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.76
0.05
 
USD/HUF
225.63
-0.04
 
CHF/HUF
233.00
-0.42
 
EUR/USD
1.2889
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.95
-3.06 %
 
Arany
1353.75
-1.67 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 21.
kedd,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu