Végre egy magyarországi bank, ahova friss tőke érkezik

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 13. 10:36
A Banco Popolare Hungary Bank Zrt. 1,5 milliárd forintos szavatolótőke-emeléssel megerősíti jelenlétét Magyarországon - jelentette be a hitelintézet kedden. A tíz fiókkal rendelkező bank a közlemény szerint a tőkepótlással hitelezési tevékenységét szeretné növelni tradicionális - kis- és középvállalati, valamint lakossági - ügyfélkörében.

A Banco Popolare 2007-ben, a maláj tulajdonban levő IC Bank megvételével lépett be a magyar piacra. Az új tulajdonos jelentős növekedést tervezett, az olasz anyabank több alkalommal is alaptőkét emelt, továbbá alárendelt kölcsöntőkét is nyújtott a magyarországi leánybanknak. A bank 2010-ben 1,05 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el közel 48 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett, 2010 végén jegyzett tőkéje 5,815 milliárd, saját tőkéje 6,551 milliárd forint volt.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2011. december 13-ra datált, de csak 2012. március 5-én publikált határozatában felügyeleti intézkedést gyakorolt a hitelintézettel szemben a társaság átfogó ellenőrzése nyomán. A felügyelet határozatában egyebek között arra szólította fel a bankot, hogy vezessen a jogszabályoknak megfelelő nyilvántartást az átstrukturáltnak minősülő ügyletekről, végezze el azok aktuális helyzetnek megfelelő átminősítését és számolja el a szükséges mértékű értékvesztést. A határozat nem publikált indoklásában a felügyelet konkrét ügyleteket is megjelölt ennek kapcsán. A PSZÁF felhívta a bankot arra is, hogy a jogszabályi előírások szerint végezze az ingatlannal fedezett kitettségek súlyozását, készítse el a belső tőkemegfelelési folyamat módszertanát és eljárásrendjét rögzítő szabályzatokat.

Tavaly magyar és olasz lapok is arról számoltak be, hogy eladó a Banco Popolare magyarországi érdekeltsége. Az Il Sole 24 Ore című lap azt írta, hogy az olaszok a magyar mellett a horvátországi leánybank eladását is tervbe vették. A Napi Gazdaság tavaly januárban arról számolt be, hogy az olasz pénzintézet iránt négy hazai befektető csoport is érdeklődik, s a komoly érdeklődők között van a Wallis-csoport is.

 
Kulcsszavak:  bank
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
17010
0.59 %
 
MTELEKOM
337
-1.75 %
 
OTP
4800
-1.50 %
 
RICHTER
35000
-0.17 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
293.83
-0.01
 
USD/HUF
219.41
0.04
 
CHF/HUF
238.50
0.09
 
EUR/USD
1.3391
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
106.01
-3.06 %
 
Arany
1378.50
-0.54 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 19.
szerda,
18:05
 
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu