A szabadalmi kérelmek szerint már vége a válságnak

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. június 14. 11:13
Rekordszámú szabadalmi kérelem, mintegy negyedmillió érkezett 2011-ben az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (ESZH), amely négy százalékkal haladta meg az előző évit – jelentette be csütörtökön Koppenhágában az ESZH elnöke.

Benoit Battistelli elmondta, a 250 ezer kérelem egyértelműen jelzi, hogy a gazdasági-pénzügyi válság negatív hatása megszűnt az innovációban. Némi visszaesés után 2010-ben is rekordot értek el, ami folytatódott 2011-ben, hiszen a korábbi rekordnál négy százalékkal több kérelem érkezett az ESZH müncheni központjához. Ugyanakkor az európai kérelmek száma 5,5 százalékkal visszaesett. Magyarországról 97 kérelmet adtak be, ami szintén 5 százalékkal maradt el a 2010-es adattól. A kérelmek 60 százalékát Európán kívülről nyújtották be, elsősorban az Egyesült Államokból, Japánból és Dél-Koreából.

 
Kulcsszavak:  gazdaság
 
article pic Az államháztartás 35 milliárd hiánnyal zárt áprilisban Az első négy hónapban a deficit 528,6 milliárd forintot tett ki
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19155
2.13 %
 
MOL
16660
1.00 %
 
MTELEKOM
362
-0.55 %
 
OTP
5100
3.68 %
 
RICHTER
35350
2.76 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.77
-0.91
 
USD/HUF
222.77
-1.67
 
CHF/HUF
228.50
-2.81
 
EUR/USD
1.2963
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
103.60
-3.06 %
 
Arany
1385.25
0.47 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 22.
szerda,
18:05
 
Csik Gábor, Széll Tamás
a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. értékesítési igazgatója, szerviz/aftersales igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu