Kiegészítő tevékenységből nyereséges az állami Somló Volán
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 18. 08:20Barta János vezérigazgató elmondta: annak ellenére, hogy a Somló Volán Zrt. autóbusz-állományát és a munkavállalók létszámát tekintve Veszprém megye legkisebb Volán társasága, 2011-ben is a legmagasabb nettó árbevételt és adózott eredményt érte el. A busztársaság helyi és helyközi közszolgáltatási szerződéssel 2016 végéig rendelkezik, mindkét üzletága nyereséges volt tavaly.
Kiemelte, hogy a cég következetesen megvalósítja középtávú stratégiáját, amelynek középpontjában - közszolgáltatási szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítése mellett - az egyéb szolgáltatások arányának emelése áll. A Somló Volán Zrt. felmérte, hogy a szűkös állami és önkormányzati támogatás sem a helyi, sem a helyközi közforgalmú közlekedésben nem képes biztosítani a fejlődés feltételeit. Ezért évek óta részben az egyéb üzletágakban - mint az üzemanyag-értékesítés, járműkarbantartás, leányvállalatán keresztül történő járművizsgáztatás, alkatrész-értékesítés - megtermelt nyereségéből, részben pedig pályázati forrásokból elégíti ki fejlesztési igényeit.
Szólt arról is, hogy idén az Új Széchenyi Terv 740 millió forintos hitelpályázatából 17 távolsági busz beszerzését tervezik, továbbá az utastájékoztatással, jegykiadógépekkel, informatikai fejlesztésekkel összefüggő beruházásokra 386 millió forintot fordíthatnak. Közlése szerint a társaságnál 358 embert foglalkoztatnak. A Somló Volán a 2010-es évet 4,6 milliárd forintos árbevétel mellett 2,7 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 64 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta.
Kapcsolódó cikkek
- Korrigálták a vasúti járatritkítást
- Tarlós: ez szégyen!
- Újra napirenden az e-útdíj
- MÁV - Magyarországon is áthalad a Kínából induló teszt tehervonat
- Kínaiak hajóznának a Dunán
- Csúszik az M0 halásztelki lehajtójának megnyitása
- Kötelező lesz a gumiabroncsok minősítése
- Változhatnak a parkolási bírság szabályai
- Utaskísérő személyzetet tervez az új MÁV-vezetés a vonatokra
- Néhány órán belül két műszaki hiba a 3-as metrón
Friss híreink
- Betiltották a nyitott olívaolajas üvegeket az éttermekben
- A miniszter szerint 30 százalékra is nőhet a rezsicsökkentés
- A németeknél sem tartják a sávszélességet a szolgáltatók
- Szinyei Merse képeket loptak
- Tanú szerint az Obama-kormány tudott az adóhivatali ügyről
- Milliárdokkal csökkentik a választási évben a párttámogatást
- Megindult Szlovénia a hitelminősítői lejtőn
- Növekszik az iskolafenntartó intézmény
- Margitszigeti ingatlan már nem lehet lakóhely
- A következő két hét uniós lobbizással telik
- A hét nyertes részvényei: Egis, Magyar Telekom
- Honduras elsüllyedt kultúrát rejt a föld alatt?
- A forint 290-es szint közelében zárhatja a hetet
- Az szja-bevallást mulasztókat 200 ezer forintra is büntethetik
- Szlovákia: egy év alatt 10 százalékkal több hitelt vettek fel




