Minden összejött a 290 forintnál is olcsóbb euróhoz

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 19. 11:23
Tovább erősödött a forint kedden délelőtt a bankközi devizapiacon, 290 alá csökkent az euró árfolyama.

Az eurót 11 órakor 289,58 forinton jegyezték, míg egy órával korábban még 290,65, hajnalban pedig 291,30 forint volt az árfolyama. Előző nap délután 291,90 forintot ért egy euró. A korábbiakhoz képest valamivel jobb nemzetközi hangulatot a görög választások eredménye idézte elő, valamint az, hogy a legjelentősebb feltörekvő gazdaságokat tömörítő úgynevezett BRICS-országcsoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) vezetői hétfőn bejelentették, növelni akarják országaik befizetéseit a Nemzetközi Valutaalapba (IMF).

A régiós devizákkal összehasonlítva a forint valamivel jobban teljesített, kereskedők szerint a jegybanktörvény módosítása miatt, mert ezáltal Magyarország közelebb kerül az IMF-megállapodáshoz. A felülteljesítésben szerepe lehet annak is, hogy pénteken várhatóan visszavonják az uniós kohéziós támogatás felfüggesztését.

A svájci frank árfolyama 11 órakor 241,13 forint volt, hétfőn délután még 243,00 forintot ért volt.

A dollárt 229,70 forinton jegyezték a hétfő délutáni 231,60 forinton jegyezték.

A japán jennel 2,9148 forinton kereskedtek, előző nap délután 2,9350 forint volt az árfolyama.

 
Kulcsszavak:  svájci frank  forint  japán jen  dollár  euró
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19183
1.03 %
 
MOL
16480
-0.54 %
 
MTELEKOM
362
1.97 %
 
OTP
5125
1.32 %
 
RICHTER
35900
2.87 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.65
-1.36
 
USD/HUF
224.12
-0.92
 
CHF/HUF
233.10
0.85
 
EUR/USD
1.2924
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.63
-3.06 %
 
Arany
1385.25
-0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 25.
szombat,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója (ismétlés)
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu