Újabb magyar városban készülnek éjszakai alkoholtilalomra
Gazdasági Rádió, 2012. június 19. 14:08Három Fidesz-KDNP-s belvárosi képviselő, Farkas László, Gyimesi László és Haág Zalán kezdeményezésére Gyimesi László tanácsnok önálló indítványt nyújt majd be a június 23-i közgyűlés elé, melyben a nagykörúton belül és a Tisza vonalában, a belvárosban működő összes üzletben korlátozná az alkohol árusítását: este 22 órától reggel 6-ig lenne tilos szeszes italt árulni.
„Rengeteg panasz érkezett hozzánk, hogy csoportokba szerveződve, a nyári időszakban szinte minden nap hangoskodnak, randalíroznak, üvegeket törnek fiatalok a belvárosi éjszakában. A belvárosi élettel együtt jár, hogy rendezvények, fesztiválok idején hangosabb az utca éjszaka is, de a napi rutinná váló részeges üvöltözés már komolyan zavarja az itt lakók nyugalmát, a pihenéshez való jogukat. Hiába van élő rendelet a 18 év alatti alkoholfogyasztás és közterületen történő italozás tiltásáról, ha azt az adott hatóságok nem képesek hatékonyan betartatni, ellenőrizni, nem sok visszatartó ereje van, ezért kell lépni valamit az ügyben” – mondta el portálunknak Haág Zalán.
„Pécs, Debrecen már élt ezzel a lehetőséggel és kedvező tapasztalatokkal rendelkeznek. Mivel ennek a rendeletnek a célja nem az, hogy a szegedi éjszakai szórakozást, a bulizást gátolja, épp ezért a vendéglátóhelyekre és a fesztiválokra nem vonatkozik a korlátozás” – fűzte hozzá Gyimesi László.
Friss híreink
- Tisztújítás a Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesületénél
- Sarkadi-Szabó: összeesküvés nincs, csak őszre-besülés
- A BUX és a nyugat-európai tőzsdék is emelkedő pályára álltak
- Az MNB devizát kínál bankoknak a júniusban induló tendereken
- Megmenekültünk az extrém globális felmelegedés veszélyétől?
- Elkerülte a recessziót Németország
- A PSZÁF 10 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra
- További 700 millió miniszterelnökségi dologi kiadásokra
- Moody's: Svájc továbbra is a világ egyik legjobb adósa
- Parragh: van esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére
- Az alapellátás az egészségügyi béremelés nagy vesztese
- Húsz milliárdot érnek az egykori balatoni kempingek?
- Amit itt fejlesztenek, azt a világ minden táján értékesítik
- NordTelekom: angol terjeszkedés, lengyel kooperáció
- Nyugat-Európa nagyot, a BUX kisebbet esett
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Dr. Szetmár István
az Alpha-Vet Kft. pet üzletágvezetőj Korábbi adásaink




