Idén csak közmunkaprogram bővítheti a foglalkoztatást
Gazdasági Rádió, 2012. június 19. 14:13A költségvetési kiigazítás megfelelő ütemben halad, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint GDP-arányosan 3 százaléknál kisebb lesz az államháztartás hiánya 2012-ben. Az elemzők a magyar gazdaság szempontjából kulcsszerepet játszó külső kereslet növekedésére számítanak, mivel az elmúlt negyedévben javultak legfőbb külkereskedelmi partnereink növekedései kilátásai. Emellett azonban továbbra is rendkívül nagyok a kockázatok, elsősorban az egyes tagállamokon belül kialakult politikai, illetve gazdasági instabilitás miatt.
A komoly társadalmi és gazdasági feszültségekkel terhelt országok (Görögország, Spanyolország) viszonylag kis súlyt képviselnek a hazai kivitelben, így ezek a problémák csak akkor érintik közvetlenül hazánkat, ha a válság átterjed más európai országokra vagy az eurózóna egészére. Csökkentették viszont a bizonytalanságot az EKB intézkedései, melyek amellett, hogy stabilizálták a bankközi piacot, megakadályozták a túlzott mérleg-összehúzódást a nyugat-európai bankoknál.

A 2012-es év első negyedévében 0,7 százalékkal szűkült a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest. A fogyasztás stagnálása mellett a beruházások drasztikus zuhanása, valamint az import megugrása miatt csökkent a bruttó hazai termék. Termelési oldalon a kis súlyt képviselő mezőgazdaság tavalyi, bázishatással összefüggő növekedése megtört, emellett visszaesést regisztráltak a feldolgozóiparban is. Ennek megfelelően a tavalyi év húzóágazataiban csökkenést regisztráltak. Az építőipar továbbra is lejtmenetben van, míg a szolgáltatásokat a stagnálás jellemezte.
A foglalkoztatottság bővülése már öt negyedéve tart, amiben jelentős szerepe volt a közmunkaprogramok felfutásának. A minimálbér emelése és az elvárt béremelés nem váltott ki tömeges elbocsátásokat. A vállalatok a prémiumok és a magasabb jövedelemmel rendelkező munkavállalók bérének visszafogásával alkalmazkodtak a szabályozáshoz. A növekvő aktivitás, valamint a lassan emelkedő munkakereslet hatására a munkanélküliségi ráta emelkedését regisztrálták.
Az infláció érdemben nem változott áprilisig, májusban azonban jelentősen csökkent a ráta. Az áremelkedés lassulásában a gyenge belső kereslet, valamint a piaci szolgáltatások átárazásának áfaváltozással összefüggő előre hozása áll. Az inflációs kockázatok enyhülése miatt lekerült a Monetáris Tanács napirendjéről az alapkamat emelése. Ezzel szemben a hitelkamatok mind a vállalati, mind a háztartási szegmensben emelkedtek, ami a bankok alacsony hitelezési hajlandóságával és képességével magyarázható. A nem árjellegű feltételek szintén szigorodtak, így a vállalatok és a háztartások továbbra is nettó hiteltörlesztői pozícióban vannak.
Előrejelzésük szerint a bruttó hazai termék 0,8 százalékkal zsugorodik az idei évben. Jövőre ezzel szemben a GDP lassú, 1 százalékos bővülését prognosztizálják. A kivitel az egyetlen tényező, ami a gazdaság növekedésének irányába hat. A háztartások fogyasztási kiadását visszafogja a gyenge árfolyam, a hitelezés akadozása, valamint a nettó reálbérek csökkenése. Ennek megfelelően a fogyasztás esetében az idei évben 0,6 százalékos csökkenést, jövőre pedig stagnálást várnak. A lakosság ingatlan-beruházásai várhatóan tovább csökkennek, amit 2013-tól csak részben tud ellensúlyozni a kormányzati állóeszköz-felhalmozás bővülése. A vállalati beruházásokat továbbra is jelentősen visszafogja az alacsony hitelkínálat, a bizonytalan növekedési kilátások, illetve a különadók. Összességében az idei évben a bruttó állóeszköz-felhalmozás 6,2, míg jövőre 1,4 százalékos csökkenésére számítanak.
A gyenge konjunkturális kilátások miatt a foglalkoztatás lényegében csak a közmunkaprogramok következtében nőhet 2012-ben, és mivel a kormányzati intézkedések hatására az aktivitás hasonló ütemben emelkedik, ezért a munkanélküliségi ráta 11 százalékon marad. Az inflációs folyamatokat a gyenge kereslet és a kormányzati indirektadó-intézkedések határozzák meg az elkövetkező másfél évben. A fogyasztóiár-index csökkenő pályára állhat a második negyedévtől, jelentősebb lassulásra pedig a jövő év elején számít a Századvég. A gyorsabb dezinflációt az olajárak süllyedése támogatja, míg a mezőgazdasági termelőiár-index ismételt emelkedése felfelé mutató kockázatot hordoz. Jelentős bizonytalanság övezi emellett az új adónemek (pénzügyi tranzakciós adó, távközlési adó) inflációs hatását.
Az államháztartás az EU-számára (is) releváns ESA-elszámolás szerint GDP-arányosan 4,2 százalékos többlettel zárta a 2011-es évet, a költségvetés fenntarthatósága szempontjából fontosabb, egyedi tételekkel korrigált mutató viszont 5,5 százalékos hiányt jelez a tavalyi évre. Az idei évre tervezett, jelentős mértékű kiigazítás véleményük szerint megfelelő ütemben halad. Bár mind a bevételi (személyi jövedelemadó, járulékok), mind a kiadási oldalon (gyógyszerár-támogatások) komoly kockázatokat látunk, az év közben meghozott intézkedések, valamint a jelentős tartalék ellensúlyozza a kockázatok nagy részét. Előrejelzésük szerint 2012-ben az államháztartás ESA-hiánya GDP-arányosan a tervezett 2,5 százalék helyett 2,7 százalék lesz. Az eltérés bőven a hibahatáron belül van, azaz takarékos költségvetési politikával elérhető a tervezett hiánycél.
A nemrég benyújtott konvergenciaprogramban szereplő makrogazdasági pálya meghatározásának időpontjában reális feltételezésekre épült, ám az azóta nyilvánosságra került adatok tükrében összességében túlzottan optimistának minősíthető. Különösen bizonytalannak ítélik az elemzők a hosszú távú foglalkoztatási tervek végrehajtását. A költségvetési pálya a fokozatos egyenlegjavulást tekintve nem változott a tavalyi programhoz képest, az eszközök azonban teljesen átalakultak. A 2011-es konvergenciaprogramban jelentősen csökkenő bevételi és kiadási főösszeg szerepelt 2015-ig. Az új programban azonban a korábbi deficitcélokat stagnáló kiadások mellett igyekszik biztosítani a Kormány, azaz lemondott az állami szerepvállalás csökkentéséről. A konkrét intézkedések esetében a kiadási oldalon látnak némi kockázatot a 2013-as költségvetéssel kapcsolatban, azonban ez nem tekinthető jelentősnek.
A magyar állampapír-piaci referenciahozamok és a forint árfolyama jelentős ingadozást produkált az elmúlt három hónapban. Az IMF-fel való megállapodás irányába tett lépés javította a piac megítélését, ám a nemzetközi befektetői hangulat romlása felfelé hajtotta a finanszírozás költségeit. Bár az ÁKK az első negyedévben jelentősen túlteljesítette a forintban állampapírokra vonatkozó éves kibocsátási tervet, mindez azonban magas kamatfelárak mellett valósult meg. Az adósságkezelő elhalasztotta a tervezett 4 milliárd forintos eurókötvény kibocsátását, mivel az IMF-tárgyalások megkezdését követően várhatóan alacsonyabb kamatok mellett történhet a forrásbevonás.
Kapcsolódó cikkek
- A költségvetés nem számol az IMF védőhálójával
- Ismét módosítottak az idei költségvetésen
- Rogán: a cél nagy cégek és bankok bevonása a teherviselésbe
- Elszállt az indiia költségvetés - romló kilátások
- Jelentősen csökken az egészségügyre fordítható pénz jövőre
- Költségvetés: a kiadási főösszeg 15.500 milliárd forint jövőre
- Matolcsy: a kormány jövőre 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol
- Rendkívüli intézkedések terhére 2 milliárdos átcsoportosítás
- Görög választásoktól, spanyol bankoktól függnek a lengyelek
- "Virágnyelven" a jövő évi költségvetésről
Friss híreink
- Dorkota vezeti az Energiahivatalt
- A Fed miatt bajban a Telekom
- A Fed valójában a defláció miatt aggódik
- Hoffmann: nem lesz cirkusz szeptemberben a tankönyvekkel
- Fed: likviditás-csökkentés: Nagyot eshet ma a BÉT
- Jelentős bukta Ázsiában
- Gyengült éjjel a forint
- ABC: Valami nem tiszta a TWA 800-as pusztulásánál
- Lazíts tovább! - A Fed a vártnál optimistább volt
- Bernanke bejelentése nagyon odavághat Nyugat-Európának
- Net-felmérés a világ GDP-jének 70%-t adó 12 országban
- Talány! Nem tudja senki, hogy fiút vagy lányt vár Katalin?
- Útdíj: Nem lesz jelentős hatása a fogyasztói árakra?
- Érdekes jelentést tett közzé a Moody's
- VM: politikai megállapodás várható a KAP-reformról
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója Korábbi adásaink




