Közös levelet ír Simor és Varga

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 19. 16:41
Varga Mihály és Simor András kedden levelet küld az IMF-nek, amelyben ismertetik a jegybanktörvényről szóló megállapodást.

Az IMF-tárgyalásokat vezető miniszter hétfő este a Hír Tv műsorában úgy vélte, hamarosan megkezdődhetnek az IMF-tárgyalások, kedden pedig Simor András jegybankelnökkel közösen küldenek egy levelet a Nemzetközi Valutalapnak, az Európai Bizottságnak és az Európai Központi Banknak - idézte kedden az Index hírportál. Kedd délutánig sem a tárca nélküli miniszter titkárságán, sem a jegybankban nem közöltek konkrét információkat a levél tartalmáról. A levél tartalmát ismerő, de a nevüket elhallgatni kérő személyektől annyit megtudott: a leveleket Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, és Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági ügyekért, monetáris politikáért és az euróért felelős biztosa kapja.

Varga Mihály hétfőn az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában egészséges kompromisszumnak nevezte azt a jegybank-törvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet ezen héten nyújtanak be a parlamentnek, és amelynek elfogadása után elkezdődhetnek a tárgyalások az IMF és az EU egy elővigyázatossági megállapodásról. Varga Mihály a rádióműsorban kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök egy olyan megerősítő levelet fog küldeni Brüsszelbe a monetáris tanács létszámának bővítésével és az új jegybanki alelnök kinevezésével kapcsolatban José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, amely arra vállal kötelezettséget, hogy a mostani jegybanki vezetés hivatalban maradásáig, 2013 márciusáig sem új alelnök, sem új monetáris tanácsi tagok jelölésére nem kerül sor. Bízott abban, ha a nemzetközi szervezetek ezt a módosító-csomagot elfogadják, már júliusban le lehet ülni tárgyalni.

Kövér László házelnök hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy a kormány visszavonta a jegybanktörvény módosítására tett javaslatát. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig ismertette: a Fidesz-frakció kezdeményezi, hogy a jövő héten házszabálytól való eltéréssel fogadja el az Országgyűlés a jegybanktörvény új módosítását, amelyet a kormány terjeszt a parlament elé. Hozzátette: a Monetáris Tanács érdemi kérdésekben döntéshozói helyzetben marad, de a végrehajtást nem vonhatja magához, az a jegybank vezetését illeti.

 
Kulcsszavak:  MNB
 
article pic Nincs titkos földtörvénytervezet Civil kezdeményezésre kerül a törvényjavaslatba a fenntartható földhasználatra való utalás
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16910
0.65 %
 
MTELEKOM
343
-4.72 %
 
OTP
4873
-1.46 %
 
RICHTER
35060
-2.07 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.82
-0.06
 
USD/HUF
218.66
0.25
 
CHF/HUF
236.82
0.09
 
EUR/USD
1.3349
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
105.52
-3.06 %
 
Arany
1386.00
0.45 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 14.
péntek,
18:05
 
Vitkovics Péter
az Apis Logistic Kft. ügyvezető igazgatója (ismétlés)
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu