IMF-várakozások és uniós támogatások hajtják fel a forintot
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 19. 16:52Az eurót délután fél ötkor 287,74 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, míg délelőtt 11 órakor 289,58 forinton, egy órával korábban 290,65, hajnalban pedig 291,30 forinton állt a jegyzés. Hétfő délután 291,90 forinton jegyezték az eurót, két hete pedig még 300 forint felett járt az árfolyam. A legerősebb forint jegyzés 288,12 forintos euró árfolyamon volt kedden, amire utoljára hat hete, május második hetében volt példa.
A forint nyitás óta elért közel egy százalékos erősödéséhez képest a lengyel zloty 0,30, a cseh korona 0,40 százalékkal erősödött kedden, miközben az euró árfolyama pedig dollárban 0,37 százalékkal emelkedett. A forint kiemelkedő erősödése az IMF-megállapodás javuló esélyeinek, valamint a befagyasztott uniós kohéziós támogatás közelgő felszabadításának tulajdonítható.
A svájci frank jegyzése 240,20 forint a hétfő délutáni 243,00 forint után, a dollárt 228,46 forinton jegyzik az előző délutáni 231,60 forinttal szemben, a japán jen árfolyama pedig 2,8953 forinton áll a hétfő délutáni 2,9350 forint után.
Kapcsolódó cikkek
- Minden összejött a 290 forintnál is olcsóbb euróhoz
- Spanyolok és németek 290 forintos szint alá vihetik az eurót
- A hajnali eufória után máris korrekciós jelek
- Az euróövezeti stabiltási kilátások hízlalják a forintot
- Az euró is elveszítette árfolyamnyereségét
- Forint: ma megint a spanyolnátha jön elő
- Rántja magával az euró a forintot is
- A befektetők nem szerették a tervezett jegybanktörvényt
- Hangulatjavító jegybanktörvény-halasztás és spanyolcsomag
- Az euró erősödése a forint iránti bizalmat is fokozta
Friss híreink
- Olasz és más európai filmekkel csinálnak üzletet idehaza
- Elzárják a pártok pénzcsapjait
- A lengyelek is beszálltak a monetáris versenyfutásba
- Bejött az egy a 175 millióhoz
- Érettségivel nehezebb visszamenni gyesről
- Minden hiába: duzzad a kínai ingatlanlufi
- Tovább veszítettek forgalmukból a kis élelmiszerboltok
- Zivatar bárhol!
- Még két hét, hogy akár 22 ezerrel csökkenjen a havi költés
- Már megint földrengés volt itthon
- OTP-árfolyam: a nem fizető hitelek állományát szenvedte meg
- Betiltották a nyitott olívaolajas üvegeket az éttermekben
- A miniszter szerint 30 százalékra is nőhet a rezsicsökkentés
- A németeknél sem tartják a sávszélességet a szolgáltatók
- Szinyei Merse képeket loptak




