Éleződik a török-szír konfliktus

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 24. 14:32
Törökország a NATO rendkívüli ülésének összehívását kérte, miután Szíria lelőtte egy harci gépét a nemzetközi légtérben - jelentette a TRT török állami televízió.

"Az Észak-atlanti Tanács kedden ül össze Törökország kérésére" - közölte nem sokkal később egy NATO-szóvivő. "Törökország az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke értelmében konzultációkat kért" - mondta Oana Lungescu. Az ülésen Törökország várhatóan beszámol a pénteki incidensről. A 4. cikk értelmében "a felek tanácskozni fognak egymással, valahányszor bármelyi­kük véleménye szerint a felek egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti".

Ahmet Davutoglu török külügyminiszter vasárnap azzal vádolta meg Szíriát, hogy fegyvertelen, kiképző repülést végrehajtó gépét a nemzetközi légtérben, nem pedig a szíriaiban lőtte le. Davotoglu az TRT állami televíziónak adott interjúban közölte: hivatalosan tájékoztatják a NATO-t az incidensről az alapító szerződés 4. cikke értelmében. Bejelentette azt is, hogy az incidensről tájékoztatják az ENSZ Biztonsági Tanácsát is, "tekintettel az agresszív magatartás háttérével kapcsolatban a rendelkezésünkre álló értesülésre".

Törökország vasárnap diplomáciai jegyzéket intézett Szíriához a gép lelövése miatt - jelentette az TRT, részleteket azonban nem közölt. Recep Tayyip Erdogan török kormányfő a tervek szerint vasárnap a parlamenti pártok vezetőivel vitatja meg a kialakult helyzetet. Davutoglu szombaton mintegy tíz ország - közöttük az Egyesült Államok, és a többi állandó BT-tag (Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) külügyminiszterével, valamint iráni és német kollégájával folytatott telefonbeszélgetést.

A pénteki incidens még jobban megterheli Szíria és Törökország amúgy is feszült viszonyát. A NATO-tag Törökország a szíriai elnök rezsimjének legélesebb bírálói közé tartozik azóta, hogy Bassár el-Aszad hadserege hadjáratot folytat az ellenzéket támogató tömegek ellen. A véres harcok elő több ezer szíriai menekült át Törökországba

 
Kulcsszavak:  Törökország  Szíria
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.65
-0.37
 
USD/HUF
225.91
-0.65
 
CHF/HUF
233.63
0.03
 
EUR/USD
1.2865
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
105.05
-3.06 %
 
Arany
1353.75
-1.67 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Bodrogi "Fűszeres" Eszter

gasztroblogger (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu