Eredményesen lobbiztak a munkaerő-kölcsönzők
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 24. 14:35Az Országgyűlés a hét elején fogadta el az új Munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló javaslatcsomagot, amely több ponton módosítja a július 1-jén hatályba lépő munkajogi kódexet is. A Magyarországon 17 éve jelenlévő Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. kiemeli: a munkaerő-kölcsönzést érintő módosításokkal elhárultak a körülbelül 130 ezer embert foglalkoztató ágazat megszűnésének veszélyei. A közlemény idézi Szabó Tamást, a Trenkwalder ügyvezető igazgatóját, aki hangsúlyozta: kiemelten fontos a határozott idejű munkaszerződések hosszabbításának lehetősége, a csoportos létszámleépítés alóli felmentés, az egységes 15 napos felmondási idő, illetve a végkielégítés bevezetése.
A Trenkwalder szakértője szerint az elfogadott módosítási javaslatoknak köszönhetően a jövőben a közintézményekben - ha a foglalkoztatást másképp nem lehet megvalósítani - az alaptevékenységhez köthetően is lehet alkalmazni kölcsönzött dolgozókat, ezzel is segítve a munkaerőhiánnyal küzdő intézményeket, például a kórházakat.
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) is üdvözölte az Mt.-hez kapcsolódó átmeneti rendelkezések elfogadását, álláspontjuk szerint megmarad a munkaerő-kölcsönzés rugalmassága. "Örülünk, hogy a döntéshozók figyelembe vették az általunk is jelzett gyakorlati szempontokat. Bízunk benne, hogy a változások hatályba lépését követően tovább nő a foglalkoztatottság, és az atipikus, rugalmas megoldások újabb befektetőket, termelő cégeket vonzanak Magyarországra" - idézi Ottó Csabát, az MMOSZ elnökét a szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilgombnyomásra aktiválható dolgozók ellen az osztrákok
- Már megint több a közszolga, bár kisebb fizetéssel
- Kötetlen munkarenddel júliustól kikerülhető a túlórapénz
- Harminc napban maximálják a szabadságot
- A 62 év feletti önkormányzati dolgozókon sok pénz spórolható
- Már most tudják: módosítani kell az új Munka törvénykönyvén
- Munkajogi változások: itt az utolsó pillanat a felkészülésre
- A munkáltatóknak tetszik az olcsó fiatal munkaerő terve
- Békésben 6 milliárddal támogatják a fogalakoztatás javítását
- Kötelező béremelések ellenére hogyan lehet reálbércsökkenés
Friss híreink
- Oldódik a ciprusi pénzügyi karantén
- Cáfolja az MKB Bankról szóló híreket a BayernLB
- Lelassult az orosz gazdaság
- Nyugdíjpótlék-megvonásokról döntöttek
- Kína még a becsődölt görögökön is tud gazdagodni
- Egymilliárdos akvizíció az internet csúcsain
- Mérséklődő visszaesést jósolnak az euróövezetben
- Napok alatt hozzá lehet jutni 10-20 ezer Ft-os tartozásokhoz
- Kerülik a turisták Ciprust
- Brit fennhatóság alatt aláássák az offshore rejtőzködést
- London, Frankfurt, Párizs kereskedik
- A hétvége hidegen hagyta a forintot
- Olasz és más európai filmekkel csinálnak üzletet idehaza
- Elzárják a pártok pénzcsapjait
- A lengyelek is beszálltak a monetáris versenyfutásba




