Forintban ötvenmilliós gázsik a cseh fociban

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 27. 10:48
Mintegy 310 millió koronás, azaz nagyjából 3,41 milliárd forintos bevételt eredményezett a Cseh Labdarúgó Szövetségnek (FACR) a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság.

"Az összbevétel 30 százalékából a kiadásokat fedezzük, harminc százalékot a csapat tagjai kapnak, míg a többi pénz a szövetségnél marad" - közölte szerdán Jaroslav Kolár, a FACR szóvivője, aki hozzátette, az előzetes számítások szerint a keret tagjai összesen 93 millió koronát kapnak. Elmondása szerint a pénz nem egyforma arányban lesz szétosztva, tehát nem mindenki azonos összeget kap, hanem mindenkinek annyi jut, amennyivel hozzájárult az elért eredményhez. A jutalom elosztásakor a végső szó Vladimír Smiceré, a csapat menedzseréé.

A konkrét összegeket ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a sajtó úgy tudja, hogy Michal Bílek szövetségi kapitány kapja a legtöbbet, kilencmillió koronát. A szintén nem hivatalos értesülések szerint az első csoportba a klasszis játékosokat sorolták be: Petr Jirácek vagy Petr Cech például 4,5-4,5 millió koronát, azaz majdnem 50 millió forintot kap fejenként. A második kategóriában a kezdőcsapat, az alapfelállás tagjai kaptak helyet, így Milan Baros vagy Tomás Hubschman 3-3 millió koronát kap, míg a cserejátékosokat félmillió korona illeti meg. A cseh válogatott csoportelsőként továbbjutott az A jelű négyesből, majd a negyeddöntőben 1-0-ra kikapott a portugáloktól.

 
Kulcsszavak:  sport
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19182
1.03 %
 
MOL
16580
0.06 %
 
MTELEKOM
360
1.41 %
 
OTP
5115
1.13 %
 
RICHTER
35700
2.29 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.64
-0.37
 
USD/HUF
224.29
-0.75
 
CHF/HUF
233.01
0.76
 
EUR/USD
1.2959
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.23
-3.06 %
 
Arany
1385.25
-0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 24.
péntek,
18:05
 
Dr. Szetmár István
az Alpha-Vet Kft. pet üzletágvezetőj
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu