A jövőre tervezett adóbevételek harmada nem megalapozott

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. június 27. 10:59
Az Állami Számvevőszék szerint a 2013-as költségvetés hiánycélja tartható, de számos kockázatot tartalmaz a büdzséjavaslat a bevételi és a kiadási oldalon is.

Domokos László ÁSZ-elnök a jövő évi költségvetésre vonatkozó előterjesztés általános vitájában hangsúlyozta: a problémák elsősorban a kormány által bevezetni tervezett új adónemeknél, a kiadási oldalon pedig a szerkezeti változásokkal érintett területeken jelentkeznek. Domokos László úgy fogalmazott: "recseg-ropog" a Magyarországot körülvevő nemzetközi rendszer és ez a bizonytalanság rendkívül nehéz helyzetet teremtett a költségvetés és tervezés szempontjából, de a "bizonytalanság a biztosságot hozza elő" és ez vezetett a költségvetés korai benyújtáshoz. Ezt egyébként a számvevőszék üdvözli, hiszen olyan célt szolgál, amelyet az ÁSZ is támogat: ezzel Magyarország egyértelműen bizonyítja, hogy elkötelezett a költségvetési fegyelem mentén és így lehetőséget ad a túlzottdeficit-eljárás lezárására és a pénzügyi nyomás enyhülésére - jelezte.

Hangsúlyozta: a költségvetés szerkezete megfelel a jogszabályokban előírt feltételeknek. Az államadósság 2013 végére 76,8 százalékra csökken a 2012-es várható 78 százalékhoz képest. A 2013-as költségvetés kiadási főösszege 15.477 milliárd, a bevételi 14.799 milliárd forint, a hiánycél pedig 677,3 milliárd forint, ami tartható, de kockázatos - ismertette. Az ÁSZ - Domokos László szavai szerint - egyébként a bevételek 88 százalékát, a kiadások 82 százalékát és összesen 11 fejezetet ellenőrzött.

A kockázatok között említette, hogy nem állt rendelkezésre az előirányzatokat megalapozó jogszabályi háttér, egyes adótörvények és jogszabályok nem készültek el, valamint a deficit- és adósságcél pontos módja és a célok tartását biztosító eszközök teljes köre sem ismert. Hangsúlyozta: a költségvetési tartalékok összege 300 milliárd forint, ami alacsonyabb az idei évre tervezettnél, de magasabb a várható idei felhasználásnál. Emellett az ÁSZ üdvözli az országvédelmi alap 50 milliárdról 100 milliárd forintra emelését. Fontosnak nevezte a számvevőszék elnöke ugyanakkor, hogy fejezeti tartalékokra is szükség lenne, és bár ez nem kötelező, az ÁSZ-által vizsgált 11 fejezetből háromban képeznek is tartalékot; emellett a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt 100 milliárd forint is megfelel a törvényi elvárásoknak.

Az ÁSZ szerint a költségvetésben előirányzott adóbevételek 58 százaléka megalapozott, 12 százaléka teljesíthető, de csak részben alátámasztott, 30 százaléka pedig nem megalapozott, mivel nincs meg a megfelelő jogi-számszaki háttere és a számvevőszék becslése alapján a tervezettnél kevesebb bevétel várható. Domokos László szerint megalapozott a pénzügyi szervezetek különadója, a bányajáradék, az ökoadó, az energiaellátók jövedelemadója, a rehabilitációs hozzájárulás, a különadók, az áfa és a jövedéki adó, csak részben megalapozott a társasági adó, a gépjárműadó, a játékadó, a biztosítási adó, a távközlési adó és a lakossági illetékek, míg a nem megalapozottak között található az ÁSZ szerint a hitelintézeti járadék, a cégautóadó, az eva, a regisztrációs adó, a pénzügyi tranzakciós illeték, az szja és az elektronikus útdíj is.

Az ÁSZ elnöke kiemelte: a személyi jövedelemadó tervezett bevétele 33,9 milliárddal alacsonyabb az idei tervezettnél, de a számvevőszék szerint nem helyesek a kormányzat idei évre vonatkozó számításai, amelyekre a jövő évi számítások is alapulnak. A pénzügyi tranzakciós adó esetében nem készült el a jogszabály, ráadásul a megemelt tervezett bevétel eléri az éves GDP közel 1 százalékát, ami akkora mérték, hogy a gazdasági szereplők magatartását is megváltoztathatja és így hatással lehet a költségvetési célok elérésére is - mutatott rá.

A számvevőszék szerint a kiadási oldalon a tervezett tételek 56 százaléka megalapozott - például a diákhitel kamattámogatása, az állami kezesség és viszontgarancia, a rendkívüli kiadások, a társadalombiztosítási garancia és hozzájárulás, vagy a követeléskezelés költségei -, 37 százaléka részben megalapozott - így a vállalkozások folyó támogatásai, a lakástámogatások, az egyéb költségvetési kiadások és a nemzetközi elszámolások kiadásai -, míg 7 százaléka nem megalapozott, mint például a fogyasztói árkiegészítés.

Domokos László elmondta: számításaik szerint a nyugdíjbiztosítási alap költségvetési ellátása biztosított, teljesíthető, egyedül az inflációkövető nyugdíjemelés jelent kockázatot az infláció esetleges változása miatt. Az egészségbiztosítási alap bevételei az ÁSZ szerint teljesíthetők, de komoly kockázat jelent a gyógyszertámogatás 69 milliárd forintos csökkenése, amellyel kapcsolatban hiányoznak a háttérszámítások, a koncepció, holott alapvetően változtatja meg a támogatás rendszerét, amelynek hatására megváltozhatnak a fogyasztói szokások is.

Az önkormányzati rendszerrel kapcsolatban a szervezet elnöke leszögezte: a feladatellátás, a szektor finanszírozása teljesen átalakul; 431,9 milliárd forintnyi támogatás, forrás és ehhez kapcsolódó feladat kerül ki az önkormányzatoktól, miközben a szektorban "már most is komoly pénzügyi feszültségek vannak". Az ÁSZ szerint a források csökkenése magasabb tartalékképzéssel együtt is veszélyezteti az önkormányzati rendszer működését, ezért "fel kell készülni rendkívüli egyedi esetek kezelésére nagy számban is".

Az ÁSZ-elnök beszélt arról is, hogy bár a költségvetés nem számol ezzel, de ha létrejönne Magyarország és a Nemzetközi Valutalap, illetve az Európai Unió között egy megállapodás, akkor az jelentősen csökkenthetné a kiadási oldalon a kamatterheket, így ez akár rejtett költségvetési tartaléknak is tekinthető. Domokos László emlékeztette a kormányt és az Országgyűlést arra: az uniós támogatásokat nem elkölteni, hanem befektetni kell.

 
Kulcsszavak:  költségvetés
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19189
-0.45 %
 
MOL
17010
0.59 %
 
MTELEKOM
337
-1.75 %
 
OTP
4800
-1.50 %
 
RICHTER
35000
-0.17 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
293.84
1.96
 
USD/HUF
219.34
0.93
 
CHF/HUF
238.49
1.75
 
EUR/USD
1.3392
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
106.13
-3.06 %
 
Arany
1378.50
-0.54 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 19.
szerda,
18:05
 
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu