Spanyolország és Olaszország nem ellenzi a növekedési paktumot
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 29. 08:48Az euró támogatását célzó új intézkedésekről folyó feszült vita maratoni hosszúságúra nyúlt az éjjel, miután az Európai Tanács ülése után az euróövezeti országok vezetői úgy döntöttek, hogy a vacsora után folytatják az egyeztetést.
Előzőleg az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői elfogadták azt az intézkedéscsomagot, amely a pénzügyi stabilitást célzó lépéseket a gazdasági növekedés ösztönzésére irányuló döntésekkel egészíti ki. A növekedési paktum céljaira összesen 120 milliárd eurót mozgósítanak. Olaszország és Spanyolország azonban kijelentette, hogy ezt csak akkor tudja elfogadni, ha olyan intézkedések kísérik, amelyeknek köszönhetően már rövid távon csökken a pénzpiacaikra nehezedő nyomás.
Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a pénteken hajnalban tartott sajtóértekezletén közölte, hogy az euróövezeti országok jóváhagytak egy olyan mechanizmust, ami lehetővé teszi az euróövezeti mentőalapok segítségével közvetlenül tőkésítsék fel a bajba jutott bankokat. A 17 országból álló euróövezet vezetői döntöttek arról is, hogy az Európai Központi Bank bevonásával közös bankfelügyeleti rendszert állítanak fel.
Az euróövezeti országok kisegítésére 2010. májusban alapított Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) és a július elsején induló új, állandónak szánt euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (EMS) legalább egy évig párhuzamosan működik majd.
A 2014 első feléig teljesen feltöltendő Európai Stabilitási Mechanizmus 500 milliárd eurós keretéhez átmenetileg - az alap feltöltéséig - hozzászámítják az ideiglenes euróövezeti mentőalap 440 milliárd eurós keretéből az eddig még hitelként ki nem helyezett, rendelkezésre álló több mint 200 milliárd eurót, továbbá a második görög mentőprogramra szánt 102 milliárd eurót, amely az Európai Bizottság garanciakeretéből és az euróövezeti országok kétoldalú kölcsöneiből származik.
Kapcsolódó cikkek
- EU-csúcs - Elfogadták a növekedési paktumot
- Megkezdődött az EU-csúcstalálkozó
- Varga október végéig IMF-megállapodást vár
- Egy teljesebb gazdasági unió felé tehet lépést az EU
- Már-már drámai hangot ütött meg Merkel és Hollande
- IMF: a jegybanktörvény elfogadásával indulnak a tárgyalások
- Uniós intézkedések az adóparadicsomok felszámolására
- A spanyol kormányfő elismerte, hogy közel a vég
- Merkel alaposan megpiszkálta az eurót
- Ami nem szerepel a hétvégi uniós csúcs napirendjén
Friss híreink
- Több mint felére esett vissza a téglaipar teljesítménye
- 35 új munkahely Kecskeméten
- Fogyasztóvédők: sok gond van a taxisokkal
- 53 tonna arany rejtőzhet Nyugat-Kínában
- Az Alteo energiaszolgáltató növelte árbevételét
- 198 munkahely szűnik meg az EDF Démásznál
- Menetel a forint
- 1,2 milliárd értékű ingatlanvagyont ad át az állam
- Startolhat a fővárosi e-jegy
- San Franciscóban lesz az 50. Super Bowl
- Az egyetemek mellé álltak az üzleti szereplők
- Harry Potter sokadszor - Elkelt a Rowling-jegyzetekkel dúsított kötet
- Enyhe mínuszban nyitott Nyugat-Európa, itt kicsit emelkedett
- A brit alsóház megszavazta a melegek házasságát
- NFA: 6000 hektár földet hirdetnek meg Borsodban
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csik Gábor, Széll Tamás
a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. értékesítési igazgatója, szerviz/aftersales igazgatója Korábbi adásaink




