Rákosmente: valójában hitel nyomasztja a Budapest Airportot

Gazdasági Rádió, 2012. július 3. 12:02
Alkotmánybírósághoz fordult a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport.

A cég szerint alkotmányos elveket sért a hirtelen és aránytalan mértékben megemelt önkormányzati telekadó - közölte a társaság. A Budapest Airport szerint a XVII. és XVIII. kerületi önkormányzat által kivetett 2012-es telekadó mértéke megsérti az arányos közteherviselés alkotmányos elvét, ezért kéri a repülőtér az Alkotmánybíróság állásfoglalását.

Rákosmente polgármestere szerint a Budapest Airportot valójában nem a telekadó vagy a Malév-csőd sújtja, hanem az a 465 milliárd forintnyi hitel, amelyet a cég még a privatizáció során vett fel. A BA ráadásul azt a 10 milliárd forintos fejlesztést fújta le februárban a Malév-csődre hivatkozva, amelyet még 2011 decemberéig be kellett volna fejeznie. A reptérüzemeltető az elmúlt években több mint 1400 munkatársat bocsátott el, így a vállalat már ezer fősre zsugorodott.

Lukács-Sánta Andrea Riz Leventét, Rákosmente polgármesterét arról kérdezte, miért kérdőjelezi meg a Budapest Airport azt, hogy alkotmányosan jártak-e el. Riz leventét hallják.

A tudósítás hossza 4 perc 28 másodperc.

 
Kulcsszavak:  légiközlekedés  ingatlanadó
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19104
0.15 %
 
MOL
16605
0.33 %
 
MTELEKOM
356
-1.66 %
 
OTP
5125
0.99 %
 
RICHTER
35085
-0.61 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.65
1.75
 
USD/HUF
225.94
0.44
 
CHF/HUF
233.14
2.85
 
EUR/USD
1.2910
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
101.20
-3.06 %
 
Arany
1386.00
0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 23.
csütörtök,
18:05
 
Vizvári Csilla
az IRMAK Nonprofit Kft. ügyvezetője
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu