A horvátok elvágják a vasúti szálakat Magyarországgal
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 10. 13:13Korábban a horvát sajtó hat vasúti szakszervezet képviselőire hivatkozva azt írta, hogy a jelenlegi 46 nemzetközi járatból a decembertől érvényes menetrend szerint csak 12 közlekedik, nyolc egész évben, négy pedig nyaranta. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a járatritkítás nagyarányú leépítéssel jár majd együtt. A Pélmonostor-Pécs és Szarajevó-Budapest vonatokon havonta átlagosan 1500 ember közlekedik - olvasható a Glas Slavonije cikkében.
A lapnak név nélkül nyilatkozó forrás arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeket a járatokat leginkább a Magyarországon tanuló drávaszögi egyetemisták vették igénybe. A külhoni diákok a vasúti járatok beszüntetése után csak személyautóval tudnak majd közlekedni, mert Horvátország ezen régiója és Magyarország között menetrendszerinti autóbuszjárat sem közlekedik. A horvát vasúttársaság tervezett járattörlése ellen boszniai, szlovén és szerb vasúti szakszervezetek is tiltakoznak - írja az eszéki lap.
Kapcsolódó cikkek
- Dugódíj: az Alkotmánybíróságtól tartott a minisztérium
- Leszavazták a dugódíjat, Tarlós újratárgyalná a BKV-pénzeket
- Újabb 400 milliárd forintos vasútfejlesztés indulhat
- Nem lesz kamionstop a hétvégén
- Egy év alatt ki lehetne építeni az e-útdíjrendszert
- Tíz kilométeres kerékpárút-hálózat épülhet Egerben
- Mindenki az új dunai hajóval akar közlekedni
- Hajóval is ki lehet kerülni a budapesti dugókat
- A személyszállítási törvény egyből 5-10 milliárdot spórol
- Ötmilliárdot spórolnak a BKV munkavállalóin
Friss híreink
- Milliárdokkal csökkentik a választási évben a párttámogatást
- Megindult Szlovénia a hitelminősítői lejtőn
- Növekszik az iskolafenntartó intézmény
- Margitszigeti ingatlan már nem lehet lakóhely
- A következő két hét uniós lobbizással telik
- A hét nyertes részvényei: Egis, Magyar Telekom
- Honduras elsüllyedt kultúrát rejt a föld alatt?
- A forint 290-es szint közelében zárhatja a hetet
- Az szja-bevallást mulasztókat 200 ezer forintra is büntethetik
- Szlovákia: egy év alatt 10 százalékkal több hitelt vettek fel
- Tovább öregszik az emberiség, az átlag most 70 év
- Balaton a mi ideálunk...
- Tőzsdék: New-York, Nyugat-Európa emelkedik, zöldben a BUX
- Sanghaj utolsó lett, 7,8 százalékos GDP növekedéssel
- Filmsztárok helyett tolvajoké az 1 millió dolláros ékszer
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Tóth Éva Mária, Gáll Tamás
a Partnering Central Europe ügyvezetője, üzletfejlesztési Igazgatója (ismétlés) Korábbi adásaink




