Elkezdődött a parlagfűvel borított területek ellenőrzése
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 13. 14:32Az ellenőrzéseket a Tolna Megyei Kormányhivatal Földhivatalának öt mezőgazdásza végzi, akik eddig még nem találtak parlagfüves területet - mondta Koppánné Kertész Margit, a földhivatal vezetője pénteken Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
A munkát a Földmérési és Távérzékelési Intézet műholdas térképei is segítik, a Tolna megyében tavaly elsőként alkalmazott légi felderítésre idén ugyanakkor nincs pénz - tette hozzá.
A földhivatal munkatársai a parlagfűvel borított, illetve fertőzött területeket 48 órán belül jelzik a kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának, amely felszólítja a tulajdonosokat a gyomnövény irtására. Mint a hivatalvezető elmondta, idén is várhatóan 200 ezer hektáron terjed a parlagfű Tolnában.
Vörös Géza, a Növény és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatója arról számolt be, hogy Tolna megyében a mintegy 20 ezer hektárnyi napraforgó-ültetvény mellett a kukoricával vetett 110 ezer hektárt is veszélyezteti a parlagfű. Közérdekű védekezést ott lehet elrendelni, ahol a növénykultúrában a parlagfű-borítottság eléri a 30 százalékot, ami ritkán fordul elő - tette hozzá.
A parlagfűvel borított területek tulajdonosait 15 ezertől ötmillió forintig terjedő bírsággal sújthatják, a növényvédelmi igazgatóság Tolna megyében tavaly összesen több mint ötmillió forint bírságot szabott ki - mondta az igazgató.
A parlagfű-mentesítéssel kapcsolatban a növényvédelmi igazgatóság július 16-tól 19-ig kihelyezett ügyfélszolgálatot tart a szekszárdi kormányablak épületében, ahol naponta a parlagfűvel kapcsolatos bejelentéseket is megtehetik az állampolgárok.
Kapcsolódó cikkek
- Közel 2 százalékkal nőtt a mezőgazdaság termelőiár-szintje
- Jelentős terméskiesés is lehet a kukoricánál
- A meleg tovább apasztja a GDP-t
- Az idén is folytatódik a magyar dinnye promóciója
- Országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el
- 1,5 milliárd forint jut a Tanyafejlesztési Programra
- Fazekas: állattartó telepek korszerűsítésére lehet pályázni
- Agrárbefektetésekre ösztönző eredmények
- Fazekas Sándor előlegfizetési kérelmet nyújtott be Brüsszelben
- Elindult a hivatalos borportál
Friss híreink
- A Magyar Reklámszövetség egyeztetne a reklámadóról
- Derülátást sugall a német üzletihangulat-index
- Tisztújítás a Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesületénél
- Sarkadi-Szabó: nincs összeesküvés, csak őszre-besülés
- A BUX és a nyugat-európai tőzsdék is emelkedő pályára álltak
- Az MNB devizát kínál bankoknak a júniusban induló tendereken
- Megmenekültünk az extrém globális felmelegedés veszélyétől?
- Elkerülte a recessziót Németország
- A PSZÁF 10 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra
- További 700 millió miniszterelnökségi dologi kiadásokra
- Az éves átlagos casco-díjak letáboroztak 68 ezer forinton
- Moody's: Svájc továbbra is a világ egyik legjobb adósa
- Parragh: van esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére
- Az alapellátás az egészségügyi béremelés nagy vesztese
- Húsz milliárdot érnek az egykori balatoni kempingek?
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Dr. Szetmár István
az Alpha-Vet Kft. pet üzletágvezetőj Korábbi adásaink




