Egyre öregebb autókra hajlandók biztosítást kötni
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 14. 10:41Sok nyugat-európai országban minden kárra kiterjednek az autóbiztosítások, vagyis a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) és a casco biztosítást egy díjként fizetik. Magyarországon a 4,2 milliós járműállományból 860 ezernek volt casco biztosítása az idei első negyedév végén. A Generalinál a casco biztosítások felét 6-10 év közötti autókra kötötték. A 3-5 éves autók aránya 36 százalék. A kárkifizetéseknél a 4-7 éves kocsik vezetnek 57 százalékkal, míg a 8-12 évesekre jut a kifizetés 13 százaléka.
A casco elterjedését az is rontja, hogy a biztosítások számának növekedését mindig a finanszírozott újautó-eladások adták. A finanszírozók ugyanis előírják a casco biztosítást a finanszírozás, azaz az autó lízingelése futamidejének a végéig. A Generali évekkel ezelőtt az elsők között lépett ezen a téren, látva, hogy a lízing lejártakor az ügyfelek rendre felmondják a casco biztosításaikat. A szakmában használt casconak nevezik a nem új autókra kínált, olcsóbb biztosítási termékeket. A hazai piacon változatosak az ilyen biztosítások.Van, amelyik a kockázatokat szűkíti, például csak a lopáskárra fizet, de van olyan is, amelyik csak az utángyártott alkatrészt finanszírozza, és limitálja a szerviz rezsi óradíját, vagyis az alacsonyabb díj mögött a szolgáltatás is kisebb.
Kapcsolódó cikkek
- Tőkebevonást igényel a CIG
- Biztosítási adó: kivételek erősítik a szabályt
- Adómentesek maradnak az élet- és betegségbiztosítások
- Szigorítanak a biztosítók
- Az egészségügyi limit a legfontosabb az utasbiztosításnál
- CIG: a biztosítási adó duplája az iparág profitjának
- MÁV ÁBE ügy: a külföldi károkozás rendeződött
- Rossz időjárásra nyaralási biztosítás: 100 ezer forintot ér
- Még több panasz a bankokra
- Tovább szűkült a biztosítási piac az első negyedévben
Friss híreink
- Huszadolják az Est Media részvényeinek névértékét
- A lehetségesnél kevesebb a banki kényszerértékesítés
- Összefogás a kuponos szélhámosok ellen
- Új módszer áfacsalók leleplezésére
- 130 milliós kommunikációs közbeszerzés egy napért
- Profitkorlátozás miatt kártérítést fizethet a szlovák állam
- Amerikai olajvezetékek manipulására készülnek iráni hackerek
- Több tucatnyi trafikkoncesszió szabadult fel
- Szociális alapon kezdődik árusítás Budapesten
- Hétvégenként 40 idegen élvezheti Amerika legszebb strandját
- Újabb radioaktív sugárzás Japánban
- BÉT:a gyógyszerpapírok és az OTP a hét nyertese
- Kína 9 milliárd dollárért rendelt Airbus A320-as repülőgépet
- MKB Bank: a kkv szektornak 116 milliárddal többet hitelezne
- Zwack: a tavalyi 900 forint után 775 forint osztalék idén




