Már minden trükköt bevetettek a jövedéki termékek gyártói

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 14. 09:44
A jövedéki adó emelése miatt jövőre nagymértékben emelkedik a dohány, az alkohol és az autógáz ára. Az érintett ágazatok képviselői most arról győzködik a törvényhozókat, hogy a büdzsé a fogyasztás visszaesése miatt összességében többet veszít, mint amennyit nyer az adóemeléssel - írja a Népszabadság.

Halász Róbert, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója a lapnak elmondta: a jelenlegi forgalom mellett úgy számolnak, hogy az ágazatnak 6,4 milliárd forint többletadót kell befizetnie. Hogy ez termékenként mekkora áremelést hozhat, egyelőre nem tudni, ám az biztos, hogy a tavaly novemberi adóemelés idején a cégek már minden olyen trükköt bevetettek - csökkentették termékeik alkoholtartalmát, a kiszerelés méretét -, amellyel kordában tudták tartani a kiskereskedelmi árakat. A Magyar Sörgyártók Szövetsége konzultációt kezdeményezett a kormánnyal az ügyben, mondván: számokkal is be tudják bizonyítani, hogy a tervezett adóemelés nyomán a gyártók kénytelenek lesznek áthárítani az adót a vásárlókra, így számottevően csökkenhet a sörfogyasztás.

A dohánytermékeknél minden eddiginél nagyobb áremeléseket hozhat a jövő év. Az idén ugyanis már két lépcsőben volt egy jelentős jövedékiadó-emelés, amely dobozonként átlagosan száz forint drágulást hozott. A parlamentnek most benyújtott javaslat nyomán jövőre nagyjából 140 forinttal nő az ár.

Nagyjából százezer autóst érint, hogy a kormány a literenként 225-270 forintba kerülő autógáz jövedéki adóját a jelenlegi nettó 30 forintról jövőre két lépcsőben a duplájára növeli. Az adóemelés ellenére továbbra is érdemes lesz gázüzemű autóval közlekedni, de az átlagos személyautó esetében 200-300 ezer forintba kerülő átalakítás megtérülési ideje akár évekkel is megnőhet - mondta a lapnak Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedési Klaszter (MGKK) elnöke. Az intézkedés Domanovszky Henrik szerint elsősorban nem is az autósokat vagy a kutakat, hanem az átalakítást végző vállalkozásokat érintheti kellemetlenül.

 
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.85
-0.17
 
USD/HUF
226.38
-0.18
 
CHF/HUF
233.76
0.17
 
EUR/USD
1.2849
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.70
-3.06 %
 
Arany
1376.75
-0.02 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Bodrogi "Fűszeres" Eszter

gasztroblogger (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu