Európának nincs pénze a kínai befektetésekre

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. július 17. 12:31
Csaknem 7 százalékkal csökkentek júniusban a működőtőke-befektetések Kínában, az első féléves adat 3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a kereskedelmi minisztérium.

Júniusban 12 milliárd amerikai dollár értékű volt a közvetlen tőkebefektetések értéke, míg az első hat hónapban a működőtőke-beáramlás 59 milliárd dollárt tett ki. A számok a világgazdaságban uralkodó állapotokat és tendenciákat tükrözik - jegyezte meg tájékoztatóján Sen Tan-jang (Shen Danyang) szóvivő. Az emelkedő költségek, a földterületek használatának korlátozása megrendítették a befektetők bizalmát - tette hozzá. Az ingatlanpiacra irányuló működő tőke az első hat hónapban 12,4 százalékkal csökkent éves bázison; a leglátványosabban valamennyi ágazat közül. A szolgáltatási szektorban 6,6 százalékos növekedést mértek.

A minisztérium statisztikája szerint január és május között az Európai Unióból származó befektetések összege 5,1 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz épest. A szóvivő úgy vélte, az év második felében a külföldi befektetők aktivizálódására lehet számítani, amit a kínai gazdaság fokozódó teljesítményére és a fogyasztói piac növekedésére alapozott. A kínai vezetés arra készül, hogy ösztönözze az ország  középső és nyugati területeire irányuló külföldi működőtőke-beáramlás erősödését.

A kínai gazdaság a második negyedévben 7,6 százalékkal gyarapodott, ami a lassulás egyértelmű jele. Ennek ellenére Kína továbbra is a világ legnépszerűbb befektetési célpontjai közé fog tartozni - áll a nemzetközi prognózist közlő World Investment Report idei jelentésében. Júniusban összesen 2.444 külföldi vállalatot alapítottak Kínában, ami 16,3 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakától. Az első hat hónap során 11.705 új külföldi vállalatot jegyeztek be, 13,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A pénzügyi szektoron kívül a kínai közvetlen befektetések külföldön 2012 első félévében 48 százalékkal nőttek, értékük 35,42 milliárd dollár volt. Kínai befektetők 116 országban 2,163 külföldi vállalatba fektettek be az év első felében. Ugyanebben az időszakban 216 ezer kínai ment külföldre dolgozni, 5 ezerrel több, mint a tavalyi év első felében.

 
Kulcsszavak:  befektetés  Kína
 
article pic Hivatalosan 230 ezer magyar él külföldön A KSH szerint felgyorsult a Magyarországról történő kivándorlás növekedése
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19090
1.78 %
 
MOL
16605
0.67 %
 
MTELEKOM
362
-0.55 %
 
OTP
5102
3.72 %
 
RICHTER
35000
1.74 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.43
-1.25
 
USD/HUF
222.86
-1.57
 
CHF/HUF
229.07
-2.25
 
EUR/USD
1.2939
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
103.48
-3.06 %
 
Arany
1385.25
0.47 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 22.
szerda,
18:05
 
Csik Gábor, Széll Tamás
a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. értékesítési igazgatója, szerviz/aftersales igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu