Megszégyenítő döntés az Apple-nek
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 19. 10:38Ugyanaz a brit bíróság a múlt héten arról is döntött, hogy a Samsung Galaxy Tab és az Apple iPad táblagépek nem téveszthetők össze egymással, ezét a Samsung nem sértette meg az Apple szellemi tulajdonhoz fűződő jogait.
Az Apple-nek amellett, hogy a honlapján hat hónapig kell szerepeltetnie egy nyilatkozatot a brit bíróság döntésének tudomásul vételéről, számos brit napilapban és magazinban is fizetett hirdetés formájában kell visszavonnia állítását arról, hogy a Samsung lemásolta volna az iPad formai kialakítását. Az Apple a döntéssel szemben fellebbezéssel élhet.
A bírósági döntés - amennyiben törvényerőre emelkedik - megszégyenítő lesz az Apple számára, hiszen számos alkalommal nevezte "utánzónak" a Samsungot, mondván, az "szolgaian lemásolja" termékei formai megjelenését, csak hogy "profitálhasson az Apple sikeréből".
Kapcsolódó cikkek
- iPad mini, laplet és társai hamarosan
- Komoly átrendeződés az okostelefonok piacán
- A Samsunggal való csatából az Apple kerülhet ki jobban
- Az Apple fizetett a kínaiaknak
- Visszafelé sült el az Apple-bejelentés
- Tovább terjeszkedik az Apple Kínában
- Apple: mégsem kukacos az aranyalma
- Kutatna is az Apple Kínában
- Milliárdokat oszt ki az Apple
- Párviadal Kína és az Apple között
Friss híreink
- A mobilfrekvencia-értékesítést is fenyegeti a távközlési adó
- Megtizedeli önmagát a Commerzbank
- Jó hírnévvel kell rendelkeznie az útdíj-szolgáltatónak
- Még sohasem mértek június 18-án ekkora hőmérsékletet Pesten
- Még kevesebb spanyol tudja törleszteni a hiteleit
- Reggeltől ismét járhatnak a hajók a Dunán
- Rogán egyelőre nem kalkulál az I. negyedévi GDP-bővüléssel
- Az olcsó pénz korszakának végével visszatér az 5%-os kamat
- Erős szintről csatlakozott a forint a régiós devizákhoz
- Évtizedekkel ezelőtt fogyott ilyen kevés autó Európában
- Ősztől legalább 10%-kal olcsóbb lesz az áram és a gáz
- Szeptembertől igényelhetik a béremelést az egészségügyben
- Rogán elhatárolódott Szásztól, gyorsítják a PSZÁF-beolvadást
- Új szolgáltatással erősít a CBTC, 200 új kínai cég érkezik
- Egyelőre nem szálltak el a kincstárjegy-hozamok
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója Korábbi adásaink




