Londoni elemzők év végére várják az IMF/EU-megállapodást
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 19. 13:23A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemzőrészlegének szakértői a héten kezdődött egyeztetések alkalmából befektetőknek összeállított prognózisukban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a magyar kormány "éppen annyi rugalmasságot" fog tanúsítani, amennyi elégséges lesz az új megállapodáshoz.
A GS elemzői közölték: változatlanul úgy gondolják, hogy IMF/EU-program nélkül a kormány nem tudná megújítani jelentős devizaadósságát - "ha nem az idén, akkor 2013-ban és utána" -, és a 2014-es választások előtt nyilván nem akar megkockáztatni egy fizetésimérleg-válságot.

A Goldman Sachs londoni elemzői azt is feltételezik, hogy a nemzetközi hitelező szervezetek is elegendő rugalmasságot tanúsítanak majd a tárgyalások során, "főleg az EU, amely nem akar újabb válságot" egy uniós tagállamban.
A GS elemzése szerint mindkét fél "igencsak tudatában van" ezeknek a tényezőknek, és "közös érdekeik végül hozzájárulnak a konszenzus kiépítéséhez". A ház várakozása szerint a kormány megpróbálja majd "minimalizálni" az új programhoz kapcsolódó feltételrendszert.
A GS londoni szakértői úgy vélekedtek azonban, hogy ha Magyarország kizárólag a piaci finanszírozásra akarna támaszkodni, az növelné a teljes kamatköltséget, mivel az ország az "olcsó IMF-finanszírozás" helyett a drágább kötvénypiacot venné igénybe.
A cég szerint a magyar gazdaságpolitika IMF/EU-felügyelete már 2013-ban jelentős megtakarításokat tenne lehetővé. A GS londoni elemzői úgy számolnak, hogy ha az új program révén a rövid és a hosszú lejárati idők esetében egyaránt 100 bázispontos hozamesés következik be, az önmagában 50 milliárd forint kamatmegtakarítást tenne lehetővé. A cég szakértői mindent egybevetve október végét vagy novembert nevezték az IMF/EU-megállapodás valószínű időpontjának.
A Goldman Sachs szerint ugyanakkor megvan a kockázata az ennél későbbi megállapodásnak, különösen abban az esetben, ha Magyarországnak időközben sikerülne devizakötvényt kibocsátania. A ház londoni elemzői szerint ez "alacsony valószínűségű, de nem lehetetlen forgatókönyv".
A GS elemzői azt jósolják, hogy megállapodás esetén az MNB az idén 0,50 százalékponttal, jövőre - fokozatosan - további 1,00 százalékponttal csökkentheti jelenleg 7,00 százalékos alapkamatát. Más nagy londoni házak hasonló forgatókönyveket vázoltak fel a tárgyalások várható menetére és a valószínű jegybanki kamatpályára.
A JP Morgan londoni elemzőinek jelenlegi előrejelzése az, hogy szeptemberre vagy októberre jön létre a megállapodás; a ház egy "szabvány feltételrendszerű", 10-15 milliárd eurós készenléti csomagot valószínűsít.
A cég fenntartotta azt az alapeseti előrejelzését, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2013 első negyedévének végéig összesen 1,00 százalékponttal csökkenti jelenleg 7,00 százalékos alapkamatát.
Kapcsolódó cikkek
- Varga: nyilvánosságra fogjuk hozni az IMF-megállapodást
- Varga: az ingatlanadó és a vagyonadó kérdésében nem engedünk
- IMF/EU-tárgyalások - A valutaalap készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni
- Londoni elemzők: nem várhatók jelentős árfolyammozgások
- IMF/EU-tárgyalások: a kezdést már beárazta a piac
- Július 17-én kezdődnek az IMF/EU-tárgyalások
- Varga: a parlament már a jövő héten elfogadhatja a jegybanktörvény-módosítást
- Varga október végéig IMF-megállapodást vár
- Felgyorsíthatja az EU/IMF tárgyalásokat az Ecofin döntése
- Varga várja az IMF válaszát
Friss híreink
- Adóváltozásokat készít elő a nemzetgazdasági tárca
- A bankszektor toábbra sem képes nyereségesen működni
- A földpályázatok után a nagybirtokok visszaszorulhatnak
- Összevesztek a pártok, távozott Prága polgármestere
- A kínainak 40 százaléka többet akar költeni
- Négy százalékra emelkedett a 12 hónapos kincstárjegy hozama
- A Ryanairnek idén Budapesten már 500 ezer utasa volt
- Túl a 72 milliárdon az internetes kereskedők árbevétele
- A brit GDP 0,6 százalékkal nőtt az első negyedévben
- A British Library adományként kapott Beatles-dalszövegeket
- Karcsúsítja banki üzletágát a General Electric
- Euróövezet: a vártnál jobb lett a BMI mutató
- MKB: csökkenés helyett idén 0,2 százalékkal nő a GDP
- Nyugat-Európa 2, a BUX 0,8 százalékkal esik, 291-en a forint
- Tőzsdék: a tokiói lejtőt követheti Nyugat-Európa és a BUX is
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Vizvári Csilla
az IRMAK Nonprofit Kft. ügyvezetője Korábbi adásaink




