A Nokia negyedéves vesztesége közel megnégyszereződött
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 19. 14:32Szakértők jóval kisebb, 654 millió euró veszteségre számítottak a második negyedévre. A cég teljes eladása 19 százalékkal, 7,54 milliárd euróra esett az egyre élesedő versenyben, ezen belül az okostelefonok értékesítése 34 százalékkal 1,54 milliárd euróra zuhant.
A Nokia arról is beszámolt, hogy a negyedévben 10,2 millió okostelefont értékesített az egy évvel korábbi 16,7 millió után. A negyedévben összesen 83,7 millió készüléket adott el a finn cég, a tavalyi második negyedévi 88,5 millió után. Az okostelefonok átlagos eladási ára 151 euróra emelkedett az egy évvel korábbi 141 euróról.
A Nokia több mint egy évtizeden át a világ vezető mobilgyártója volt, de az idén az első negyedévben a Samsung kiütötte az első helyről a finn céget a Gartner piackutató intézet adatai szerint.
Kapcsolódó cikkek
- Komoly átrendeződés az okostelefonok piacán
- Itt a Nokia-leépítés második hulláma
- Microsoft-bejelentésre várva
- Viszik haza a pénzt a finnek a komáromi Nokiából
- A kínaiak a Nokia Siemens Networköt is megvennék
- Részvényként még kedvelt a Nokia
- Brutális bukás a Nokiánál
- Tizenöt éves mélypontra zuhant a Nokia
- Állásbörzét rendez elbocsátott dolgozóinak a Nokia
- Elküldték az első 1200 embert a Nokia komáromi üzeméből
Friss híreink
- Kétszeres kereslet fogadta a Nitrogénművek kötvényeit
- Egy sor finomhangolás a gazdasági tárcától
- Csúcson a befektetési alapok vagyona, viszik a kötvényeket
- Drágul az üzemanyag a héten
- Egyre vékonyabban fog a Gazprom tolla
- Kedvező fordulat Magyarországon, lassul a banki hitelszűkítés
- Nagy remények a Bundesbank-tól
- Rugalmasabb lesz a lakhatási támogatás
- Rábólintott a szakbizottság a kölségvetési törvény módosítására
- Milyen lesz a kereseti szint idén?
- A Sanofi is a stratégiai partenek közé került
- Kisfilm is segíti az utolsó órákban adóbevallást készítőket
- Hitelkínálati fordulat kell, itt az új stresszpálya
- Lendületbe hozták az életbiztosítások a piacot
- Hónapok óta nem volt ilyen erős a forint
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója Korábbi adásaink




