Megkezdődik a kétmilliárdos szennyvízcsatorna-beruházás Siklóson

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 26. 14:19
Megkezdődik Siklóson a napokban az a 2,1 milliárd forint értékű szennyvízközmű-beruházás, amelynek eredményeként a baranyai város csatornázottsága teljes, a szennyvíztisztítása korszerűbb lesz 2014-re.

Marenics János, Siklós független polgármestere a kivitelezés indulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a városban modern és a korábbinál nagyobb kapacitású szennyvíztisztító épül, a bővülő szennyvízhálózatra pedig 1224 háztartás és több mint félszáz vállalkozás csatlakozhat. Öt belvárosi helyszínen szennyvízcsatorna-rekonstrukcióra kerül sor, emellett 19 kilométer hosszan gerinc- és 11 kilométeren bekötővezetékeket fektetnek le.

A politikus magyarázata szerint a beruházásra a környezet védelme érdekében és azért van szükség, hogy a mintegy tízezer lakosú, a turizmus és a közigazgatás tekintetében is a dél-baranyai térség egyik központjának számító Siklós megfeleljen az európai uniós elvárásoknak.

Rámutatott, hogy a fejlesztés eredményeképpen az eddigi 54 százalékról 100 százalékra nő a csatornázottság. A beruházás nemcsak az emberek életkörülményein javít, hanem gazdasági szerepe is van: infrastrukturális hátteret biztosít a városba települő cégeknek.

A bruttó 2,1 milliárd forintos projekt mintegy 1,3 milliárd forint európai uniós támogatást élvez, a fennmaradó részt az önkormányzat saját erőből, továbbá a hálózathoz csatlakozó lakosok és cégek hozzájárulásából fedezi. Az érintett siklósiaknak egy összegben 200 ezer forintot kell fizetniük bekötésenként, de választhatják a tízéves törlesztést is, a díj ez esetben 260 ezer forint.

 
Kulcsszavak:  Önkormányzat
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16570
0.12 %
 
MTELEKOM
355
-1.93 %
 
OTP
5058
-0.34 %
 
RICHTER
34900
-1.13 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.03
0.02
 
USD/HUF
225.32
0.28
 
CHF/HUF
232.18
-0.07
 
EUR/USD
1.2917
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.45
-3.06 %
 
Arany
1386.00
0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 24.
péntek,
18:05
 
Dr. Szetmár István
az Alpha-Vet Kft. pet üzletágvezetőj
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu