A felével csökkent a Shell profitja
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 26. 16:28
A felével esett a Shell profitja a második negyedévben, elsősorban a kőolaj árának csökkenése miatt.
Az adózott eredmény 4,06 milliárd dollárt tett ki, ez 53 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A bevétel 120 milliárd dollárra esett 125 milliárdról. A kitermelés csaknem 2 százalékkal nőtt, elsősorban nagy kanadai és katari feltárásoknak köszönhetően, de ez nem tudta ellensúlyozni az alacsonyabb olajárat.
Az Európában irányadó északi-tengeri Brent kőolajfajta ára átlagosan 7 százalékkal volt alacsonyabb az idén a második negyedévben, mint tavaly április-június között.
Kulcsszavak:
kőolaj
Kapcsolódó cikkek
- A bebukó spanyol tartományok még az olajárat is lefaragják
- Újabb benzináremelés előtt állunk
- Az árfolyammozgások alapján most benzinemelés jön
- Az olajáremelkedés már a héten érződhet a benzinkutaknál
- Szárnyra kapott az olajár
- Kilőtt az olaj
- A héten csökkennie kellene a benzinárnak
- Nem tudják kigazdálkodni a csökkenő olajárat az oroszok
- Panaszkodhatnak az olajtermelők
- A görögök az olajárat is mozgatják
Friss híreink
- Több mint két dollárral esett a nyersolaj ára
- A spanyol kötvényhozamok vegyesen változtak
- Javult az euróövezeti összetett BMI júniusban
- Svájc fenntartja az árfolyamküszöböt
- Több mint 6%-kal csökkent az álláskeresők száma
- Már 400 millió dollár felett jár a Vasember 3 Észak-Amerikában
- Tovább bukdácsol lefelé a forint
- A Microsoft miatt ugrott meg a Nokia-részvények ára
- Fogynak Magyarországon az ATM-ek
- Dorkota vezeti az Energiahivatalt
- A Kúria kezében a devizahiteles kérdés
- A Fed miatt bajban a Telekom
- A Fed valójában a defláció miatt aggódik
- Hoffmann: nem lesz cirkusz szeptemberben a tankönyvekkel
- Fed: likviditás-csökkentés: Nagyot eshet ma a BÉT
A nap állásajánlata
üzletszerző
Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs
help desk munkatárs
Angol és franciául vagy németül beszélő help desk munkatárs budapesti munkavégzésre
recepciós
Recepciós egy 4*-os stuttgarti szállodában
Ügyvezető asszisztens
Ügyvezető asszisztens olasz és angol nyelvtudással
értékesítő
Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk
csoportvezető
Értékesítés előkészítéssel, támogatással és utógondozással foglalkozó cég csoportvezetőt keres
éttermekbe személyzet
Németországba, hangulatos, festői szépségű helyen található éttermekbe személyzetet keresünk
vállalat üzletkötő
Multinacionális telekommunikációs vállalat üzletkötő munkatársakat keres
Ügyvezető
Ügyvezető egy oktatással foglalkozó cég számára
Ügyfél-kapcsolattartó
Ügyfél-kapcsolattartó követeléskezelési szakterületre Magyarország egyik vezető pénzintézete számára
Cégkereső
BUX
18872
-0.81 %
MOL
16780
-0.56 %
MTELEKOM
339
0.00 %
OTP
4648
-1.90 %
RICHTER
34820
0.32 %
Forrás:
portfolio.hu
EUR/HUF
298.59
0.99
USD/HUF
226.26
2.34
CHF/HUF
242.33
1.18
EUR/USD
1.3196
-0.01
Forrás:
portfolio.hu
Pénzváltó
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé
Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.
SysRent: életérzés bérelt informatikai csomaggal
Folyamatos innovációk biztosítják versenyelőnyüket.
Szelecki Zsolt
PricewaterhouseCoopers cégtárs: miért támogatja a PwC Magyarország a kezdeményezést?
International House – ahol sikerélmény a nyelvtanulás
Az angol nyelv életünk nélkülözhetetlen része.
Gazdasági valóságshow 2.: túl a kreatív stratégiaalkotáson
Már az első fordulóban széthúzott a mezőny.
Gazdasági valóságshow 1.: a stratégiai tervezés
Játék lesz és tanulás a következő 16 hét során.
Molnár Imre
Független tanácsadó, GS Consulting: adjuk meg, ami a jó üzleteléshez kell.
Gazdasági valóságshow 3.: sejtés helyett bizonyosságok
Nem elég tudni azt, hogy sikeres a vállalkozás.
Gazdasági valóságshow 4.: túllépni az uralkodó gondolkodáson
Fókuszál, de szűkíti is a lehetőségeket.
Gazdasági valóságshow 5.: üzleti terv
Fontos, hogy több szcenárió legyen.
InnoMax Díj
Ismét keresik a kreatív ötleteket
Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.
Gyorsabb gyógyítás felhőkkel
A veszprémi példa jól modellezi, hogyan lehetne közös, országos betegadatbázist kialakítani.
A válság is terjeszti a felhőszolgáltatásokat
A kkv-k is nyitottabbá váltak a bérelhető informatikai megoldásokra. Ezzel most duplán nyerhetnek.
Felesleges körök helyett: sokat spórolhatna az egészségügy
Az IT ma már lehetővé teszi, hogy hatékonyabb, átláthatóbb és olcsóbb legyen a gyógyítás.
A cégek megúszhatják a költséges IT-beruházásokat
A válság és a technológiai fejlődés az előfizethető informatikának kedvez.
Online orvoslás az online bankolás mintájára
A Telki Kórházban lehetővé tették a leletek biztonságos internetes elérését.
Kreatív harc a válság ellen
Az elmúlt években folyamatosan szűkül a cégek mozgástere, így az ütős ötletekre nagyobb szükség van, mint valaha.
A munkatársak veszélyesebbek, mint a hackerek?
Monitorra kiragasztott jelszavak. Belépési kód, amelyet többen használnak.
Energiaszolgáltatótól az Invitelhez
Az Invitel Zrt. operatív főigazgatójaként folytatja pályafutását Mártha Imre.
Így verje nagydobra a fejlesztéseit
Az Invitel célja, hogy az innováció kiemelt figyelmet kapjon – a válságban is.
Munka.Erő.Forrás.
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba
A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Hogyan takaríthat meg milliókat munkaerő-közvetítővel?
Kiválasztás
A vállalkozások terheinek legnagyobb része – akár 70 %-a is – a foglalkoztatással összefüggő költségek.
Hogyan küszöböljük ki a termelési csúcsok okozta terheket?
A foglalkoztatás és annak egyéb terhei képviselik a legmagasabb arányt a vállalkozások költségvetésében. Éppen ezért érdeke a vállalkozásoknak, hogy e költségeiket a lehető legalacsonyabban tartsák, ugyanakkor a felmerülő költségekkel a lehető legmagasabb eredményt érjék el.
Legális megoldás a kötetlenségre: munkaidőkeret
Rugalmas foglalkoztatás
Jogszerű és rugalmas foglalkoztatás: hogyan meneküljön meg a munkaügyi bírságoktól, miközben a munka ritmusának megfelelően, rugalmasan osztja be munkavállalói munkaidejét?
Félmilliós értékteremtés mellett gazdaságos a százezres bér
Bérezés
Nem egyszerű dolog egy 100 ezer forint nettó bérű munkavállaló munkáját úgy megszervezni, hogy valóban megtudja termelni mindazt az értéket, amely a rentábilis foglalkoztatásához szükséges.
Jelentős költségmegtakarítás a toborzás-kiválasztás folyamatában - hogyan segít a grafológia a megfelelő munkatárs megtalálásában?
Egyre többször hallunk róla, hogy a cégek saját maguk keresik meg az új munkavállalóikat. Teszik ezt a népszerű közösségi portálokon, ingyenes hirdetési felületeken vagy ajánlás útján. Ezek mindegyike nagyon jó toborzási lehetőség, akárcsak az erre specializálódott álláskereső portálok.
Feketemunka: veszélyek és megoldások
Munkáltatóként gyakran ütközünk a foglalkoztatás bejelentésével kapcsolatos dilemmákba.
"Business as usual - szabadságszezonban is"
Közeledik a szabadságok szezonja, és ez sok vállalkozás számára olyan "kellemetlenség", amelyet túl kell élnie.
Szerepkonfliktusok és szereptévesztések a munkahelyen
Munkahelyi audit
Egy jármű üzemanyag -fogyasztásának 30-35%-a állítólag a különböző súrlódások leküzdését szolgálja. Amennyiben a fékezéseket is ide számítjuk, az üzemanyag felhasználás akár 60-65%-a is a súrlódások leküzdése érdekében merül fel.
Gyakori (és drága) félreértések a pihenőidőről
Munka Törvénykönyve
Bár a pihenőidő „intézménye” nem új keletű találmány, tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon sok félreértés van körülötte.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
2013. 06. 20.
csütörtök,
18:05
csütörtök,
18:05
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója Korábbi adásaink
Keresés az adásokban




