Az államfőtől kérik felmentésük visszavonását nyugdíjazott bírák

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. július 27. 13:19
Áder János köztársasági elnöktől kérik felmentésük visszavonását nyugdíjazott bírák abban a levélben, amelyet pénteken adtak át a Sándor-palotában - közölte az MTI-vel az egyik érintett bíró, Sándor Zsuzsa.

Elmondta: a levelet 112 bíró írta alá, köztük tucatnyi olyan, a menesztett kollégáival szolidaritást vállaló aktív bíró is, akit személyében nem is érint az ügy. Számos távollévő bíró közvetlenül a Köztársasági Elnöki Hivatalnak (KEH) küldte el az általa aláírt levelet. "A felmentő határozat olyan közjogi aktus, amely az Alkotmánybíróság határozata következtében közjogilag érvénytelen" - írták a levélben.

A KEH csütörtök este azt közölte: az államfőnek nincs lehetősége a felmentő határozatok megváltoztatására, összhangban a bírák nyugdíjazásának alkotmányellenességét kimondó alkotmánybírósági határozat indokolásában foglaltakkal.

Az Alkotmánybíróság által visszaható hatállyal megsemmisített szabályok a korábbi, nyugdíjkorhatárhoz kapcsolódó kötelező felmentést 70 évről 62-re szállították le, s ez a következő években fokozatosan emelkedett volna 65 évre.

 
Kulcsszavak:  jog
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.87
-0.16
 
USD/HUF
226.31
-0.25
 
CHF/HUF
233.59
-0.01
 
EUR/USD
1.2850
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.59
-3.06 %
 
Arany
1376.75
-0.02 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Bodrogi "Fűszeres" Eszter

gasztroblogger (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu