Orbán arról, amikor az MSZP meghívta a Fideszt a kormányba

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. július 28. 16:37
Orbán Viktor szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták.

A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is válaszolt szombaton, a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalataira. Kijelentette, hogy Traian Basescu államfőt jó román hazafinak ismerte meg. "Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek" - jelentette ki. Hozzátette, izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul Bukarestben.

Orbán Viktor elmondta, azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél - mint például az autonómia - szövetséget hozott létre közöttük. "Stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavaztak. Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja" - összegezte a feladatot.

Az erdélyi magyar összefogásra vonatkozó kérdésre azt hangsúlyozta, hogy az összefogáshoz erő kell. Kétségbeesettségből, szétesettségből, töredékpártokból nem jön létre erő. Azért tartotta nehéznek az Erdélyi Magyar Néppárt dolgát, mert egy erős RMDSZ-szel szemben próbál néhány ügyet győzelemre vinni. A Fidesz 1994-es dilemmáját is felidézte. Elmondta, amikor "darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt", a Magyar Szocialista Párt valamennyi korábbi ellenzéki pártot, így a Fideszt is meghívta a kormányba. "Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, és esélyünk sincs, hogy az országrontó szocialista kormányokat leváltsuk" - állapította meg. Az elmondottak alapján kívánt "jó szerencsét" az erdélyi pártoknak, hogy eldöntsék: összefognak-e vagy nem.

A hallgatóság és a miniszterelnök párbeszédét moderáló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára összegző szavaiban az autós navigációs eszközök szótárából vett hasonlattal élve elmondta: újratervezésre van szükség, mert új helyzetbe került Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság. Úgy vélte, a Tusványos keretében Tőkés László és Orbán Viktor pár navigáló műholdat azonosított. Az államtitkár Bibó István gondolatát idézve megállapította: a fejődéshez a szabadság és a közösség ügye egy ügy kell, hogy legyen.

 
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.83
-0.38
 
USD/HUF
226.85
0.03
 
CHF/HUF
233.38
0.13
 
EUR/USD
1.2842
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.72
-3.06 %
 
Arany
1376.75
-0.02 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Bodrogi "Fűszeres" Eszter

gasztroblogger (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu