Terjed Európában a magyar unortodox gazdaságpolitika
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 2. 11:21Giró-Szász András erről csütörtök reggel, a TV2 Mokka és az ATV Reggeli Start című műsorában beszélt. A kormányszóvivő utóbbi adásban úgy fogalmazott, mára más országok is kezdik felismerni, hogy a 2008 előtti közgazdasági dogmák használhatatlanok a válságkezelésre, a korábbi szabályzórendszerek nem tudnak felszínen tartani országokat, ezért új megoldásokra van szükség.
"Mindig érdekes, amikor egy bankár a demokráciáról beszél" - válaszolta később Giró-Szász András az ATV-ben arra a felvetésre, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank irányító közgazdásza azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy az unortodoxia elsősorban a demokrácia kikezdését jelenti.
Az IMF/EU-tárgyalások alakulásáról szólva a Mokkában azt mondta, a valutaalap a bankszektoron lévő terheket csökkentené, míg a társadalmon lévő terheket növelni szeretné. Mint mondta, nem gondolják úgy, hogy a pénzintézetek a tranzakciós illeték miatt fogják majd vissza hitelezésüket, hiszen a 2008-2009-ben extraprofitot elkönyvelő magyarországi bankok sem növelték hitelkihelyezésüket, a nyereséget ugyanis inkább elutalták külföldi anyabankjaikhoz.
A kormányszóvivő ugyanakkor közölte, hogy "amennyiben az érvek meggyőzőek", akkor lehet módosítani az MNB megadóztatásán, ám megjegyezte azt is, az ebből származó bevétel abból a munkahelyvédelmi akciótervből hiányozna, amely másfélmillió ember életén könnyítene. "Várjuk meg a végét, hogy veszteségként jelenik-e meg a jegybanknál a tranzakciós adó" - fogalmazott a szóvivő.
Giró-Szász András mindkét műsorban szólt a nyugdíjrendszerről is, védelmébe véve a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások állami kasszába terelését. A szóvivő szerint ebben az esetben nem lehet magántulajdonról beszélni, hiszen a korábbi pénztártagok nem rendelkezhettek szabadon befizetéseikről, amelyek visszavezényléséről ugyanúgy az Országgyűlés döntött, ahogy 1997-ben a magánkasszákba terelésről. Kiemelte: a magán-nyugdíjpénztári rendszer évi 400 milliárd forintos lyukat ütött az államháztartáson, így a kormány most egy fenntartható nyugdíjrendszert hozott létre, amivel valamennyi öregségi nyugdíjas járandósága biztonságban van. Megjegyezte emellett, hogy az állam "értéküket vesztetett nyugdíjelemeket" vett át a magánnyugdíjpénztáraktól, vagyis nem igaz, hogy azóta vesztettek ebből a vagyonból.
A kormánybiztosok napokban történt leváltásaira reagálva Giró-Szász András arra emlékeztetett, hogy voltak olyanok is, akik azért távoztak, mert lejárt határozott időre szóló megbízatásuk. Példaként említette Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztost, aki eleve április 30-ig töltötte be ezt a tisztségét.
Az ATV műsorvezetőjének kérdésére válaszolva Giró-Szász András azt mondta, nem tud arról, hogy a jövőben minden első osztályú labdarugó csapat kétmilliárd forintot kapna stadionfelújításra.
Kapcsolódó cikkek
- Kisebb növekedést jelez a BMI júliusban
- Az amerikaiak most inkább felhalmoznak
- Az euróválsággal takarózik az újraválasztásáért küzdő Obama
- Új határátkelőket terveznek a Kárpát-medence gazdaságáért
- Áder: az együttműködés európai érték
- Az uniós pénzek jelentős részét önkormányzati projektekre fordítják
- Több millió forintot költenek a vad itatására a vadásztársaságok
- Munka törvénykönyve - nem lesz drágább a kölcsönzött munkaerő
- Matolcsy: jövőre 2 százalék is lehet a gazdasági növekedés
- A svájci jegybank minden eszközzel megvédi az euró-árfolyamgátat
Friss híreink
- Hétvégenként 40 idegen élvezheti Amerika legszebb strandját
- Újabb radioaktív sugárzás Japánban
- BÉT:a gyógyszerpapírok és az OTP a hét nyertese
- Kína 9 milliárd dollárért rendelt Airbus A320-as repülőgépet
- MKB Bank: a kkv szektornak 116 milliárddal többet hitelezne
- Zwack: a tavalyi 900 forint után 775 forint osztalék idén
- Londonban már 0,7 százalékos GDP növekedést is várnak
- Az NGM már elkészítette a sávos reklámadó tervezetét
- Kínában a luxustermékekből 20 százalékkal többet adnak el
- A bevándorlók képzettsége felülmúlja a németekét
- Törökországban nem kívánatosak az alkoholreklámok
- A szabadalom lejár, olcsób lesz a Viagra, vényköteles marad
- A vártnál kioseb veszteség a Gorenjénél
- Szentendrén 400 millió beruzással újult meg a Bükkös Hotel
- Az ingatlanpiaci apályon a külhonban keresők változtathatnak
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója (ismétlés) Korábbi adásaink




