Az EKB-elnök véleménye mozgatta az eurót és a forintot
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 2. 16:35Mario Draghi mozgatta a euró/dollár és vele együtt az euró/forint árfolyamát - mondták egybehangzóan az MTI által kérdezett devizakereskedők. Az EKB elnöke - bár diplomatikusan - impotensnek nevezte az európai kormányokat, amelyek az EKB döntésre érett javaslatait fékezik. A véleményt értékelve a befektetők megrángatták az eurót, így az euró/dollár árfolyama napközben az 1,24-1,22 sávon belül táncolt. Délután négykor 1,2210 dollárt kértek egy euróért.
Az euróval együtt a forint is gyengült, majd a 281,65-ös mélypont után folyamatosan visszaerősödött, és délután négykor egy euróért 280,90 forintot kellett adni a csütörtök délelőtti 280,40, illetve a szerda délutáni 280,67 forinttal szemben. A dollár árfolyama csütörtök délután 230,00 forint volt a délelőtti 228,75, illetve a szerda délutáni 228,20 forint után.
A svájci frank árfolyama délután 233,70 forint volt, a délelőtti 233,20, illetve a szerda délutáni 233,62 forinttal szemben. A japán jent csütörtök délután 2,9400 forinton jegyezték a szerda délutáni 2,9177 forintos jegyzéssel szemben.
Kapcsolódó cikkek
- Erős forint - sorok a pénzváltók előtt
- A spekulánsok kisebb adásvételei is lengetik a forintot
- Erősödő euróval szemben is tartja magát a forint
- A piacok drasztikus lépéseket várnak csütörtökön az EKB-tól
- Folytatja a csúcsdöntést a forint
- Bivalyerősen indította a hetet a forint
- Megint átlépett egy határt a forint
- Éjszaka kicsit összeszedte magát az euró
- Még nem az IMF mozgatja a forintot
- Tombol a piaci hiszti
Friss híreink
- Két nap alatt 70 millió $-os bevétellel elmaradt a várttól
- Kína nem más, mint egy "masszív eszközárfolyam-buborék"
- Oldódik a ciprusi pénzügyi karantén
- Cáfolja az MKB Bankról szóló híreket a BayernLB
- Lelassult az orosz gazdaság
- Nyugdíjpótlék-megvonásokról döntöttek
- Kína még a becsődölt görögökön is tud gazdagodni
- Egymilliárdos akvizíció az internet csúcsain
- Mérséklődő visszaesést jósolnak az euróövezetben
- Napok alatt hozzá lehet jutni 10-20 ezer Ft-os tartozásokhoz
- Kerülik a turisták Ciprust
- Brit fennhatóság alatt aláássák az offshore rejtőzködést
- London, Frankfurt, Párizs kereskedik
- A hétvége hidegen hagyta a forintot
- Olasz és más európai filmekkel csinálnak üzletet idehaza
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Tóth Éva Mária, Gáll Tamás
a Partnering Central Europe ügyvezetője, üzletfejlesztési Igazgatója (ismétlés) Korábbi adásaink




