Akár hárommillió tonnával is csökkenhet a kukoricatermés

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. augusztus 3. 09:08
Akár 3 millió tonnával is csökkenhet idén a hazai kukoricatermés az aszály miatt; Az állattartók is belerokkanhatnak a legfontosabb takarmány árának drámai drágulásába, ezért agrárszakemberek kormányzati segítséget sürgetnek - ismerteti a pénteki Népszava.

Az átlagos 7-8 millió tonna kukorica helyett ebben az évben lehet, hogy alig 4-5 millió tonnát takaríthatnak be a gazdálkodók. Az óriási terméskiesés elsődleges oka a rendkívüli szárazság, de szerepet játszik benne az is, hogy a kormány ellehetetlenítette a víztársulásokat, és még ott sem tudtak öntözni a gazdák, ahol erre egyébként módjuk lett volna - írja a napilap.

Becslések szerint az elmúlt hónapokban pusztító aszály az 1,2 millió hektáros hazai kukoricatáblák mintegy 30 százalékán kiégette a termést. A természeti csapást súlyosbította a légköri aszály is, vagyis a növények a hajnali harmatból sem juthattak némi nedvességhez. A kukorica őszi jegyzésére már vannak tonnánként 70 ezer forintos ajánlatok is, de ez még valamelyest mérséklődhet, ha az augusztus megkönyörül a gazdákon, és érkezik némi csapadék. Ha viszont maradnak a magas árak, abba az állattenyésztés a kukoricatermelőknek is roppant csapást jelenthet, hiszen a legnagyobb piac éppen az abrakfogyasztó ágazat – hangsúlyozta a Népszavának Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Mint mondta, bajban vannak az exportra szerződött termelők, sorra adják be a vis maior jelentéseket. Ők még 45-47 ezer forintos tonnánkénti árra kötötték a kontraktusokat, de jó néhány gazdaságban nincs elegendő árualap.

A szakemberek nem zárják ki azt sem, hogy ha továbbra is elkerülik a kiadós esők az országot, kukoricahiány alakulhat ki. Hiszen a hazai takarmányigény általában 4 millió tonna, de a bioetanol-gyártás is leköt több mint 1 millió tonna kukoricát. A tengerihiány pedig tovább emelheti a búza és az árpa árát is. A takarmánybúza tonnáját már most 60 ezer forint fölött jegyzik, de az árpáért is 55-60 ezer forintot kérnek.

Javasoltuk a kormányzatnak, hogy az állami kézben lévő Concordia Közraktár vásároljon fel takarmánykészleteket, hogy az állattartók ne kényszerüljenek az állomány megtizedelésére – tudatta Vancsura József a Népszava cikke szerint.

 
Kulcsszavak:  kukorica  mezőgazdaság
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16480
-0.54 %
 
MTELEKOM
362
1.97 %
 
OTP
5125
1.32 %
 
RICHTER
35900
2.87 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.42
-1.59
 
USD/HUF
223.81
-1.23
 
CHF/HUF
232.71
0.46
 
EUR/USD
1.2935
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.78
-3.06 %
 
Arany
1385.25
-0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Kósa Erika

a Consequit Zrt. alapítója (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu