Felszökött az Allianz profitja

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 3. 09:44
Komoly, húsz százalékot meghaladó profitnövekedést könyvelhetett el a müncheni székhelyű Allianz biztosító a második negyedévben.

A pénteken közölt adatok szerint a piaci tőkeértéke és díjbevétele alapján Európa legnagyobb biztosítója 1,23 milliárd euró adózás utáni eredményre tett szert. Ez 23 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi 1 milliárd eurót és meghaladta a szakértők által várt 1,21 milliárd eurót is. A működési eredmény 2,8 százalékkal 2,36 milliárd euróra emelkedett, szintén nagyobb lett az elemzői várakozásokban szereplő 2,21 milliárd eurónál. A Magyarországon az Allianz Hungária révén érdekelt társaság díjbevétele 25,2 milliárd euró volt, 2,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A tavalyi második negyedévben az Allianz görög állampapír-állománya a válság miatt jelentősen veszített értékéből, emiatt 1,3 milliárd eurót írtak le. Ez az egyetlen tétel akkor 326 millió euróval vetette vissza a profitot és 76 millió euróval a működési eredményt. Az idei második negyedévben ilyen jellegű nyereségcsökkentő tétel már nem volt.

 
Kulcsszavak:  Allianz
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
17010
0.59 %
 
MTELEKOM
337
-1.75 %
 
OTP
4800
-1.50 %
 
RICHTER
35000
-0.17 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
293.79
-0.06
 
USD/HUF
219.55
0.17
 
CHF/HUF
238.40
0.00
 
EUR/USD
1.3392
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
106.10
-3.06 %
 
Arany
1378.50
-0.54 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 19.
szerda,
18:05
 
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu