Újabb 120 milliárdos luknak örülhet a piac

Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 7. 11:34
A Magyar Nemzet információi alapján jövő héten már kész lesz a költségvetés újabb módosítása, mely már nem tartalmazza az MNB-re kivetni tervezett tranzakciós illeték-bevételt.

Az információt azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium nem erősítette meg. Nem lenne meglepő a lépés, hiszen Varga Mihály főtárgyaló korábban már jelezte, hogy a kormány fontolja az Európai Központi Bank és a Valutaalap által is kritizált MNB-re kiterjesztett illeték visszavonását. Eredetileg a kormány 120 milliárd forintos adóbevétellel kalkulált az MNB kéthetes kötvényei és egynapos betétei megadóztatásából, így ezt a lyukat újabb, az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint inkább kiadáscsökkentő lépésekkel kell betömje a minisztérium. A piac azonban pozitívan fogadhatja a hír, hiszen ez egy újabb IMF/EU hitelkeret megállapodás irányába tett lépés a kormánytól.

 
Kulcsszavak:  tranzakciós illeték  MNB
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19081
-0.56 %
 
MOL
16870
-0.82 %
 
MTELEKOM
343
1.78 %
 
OTP
4745
-1.15 %
 
RICHTER
34920
-0.23 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
293.56
-0.29
 
USD/HUF
219.06
-0.31
 
CHF/HUF
238.35
-0.05
 
EUR/USD
1.3408
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
106.06
-3.06 %
 
Arany
1366.00
-0.91 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 19.
szerda,
18:05
 
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu