Kelet-Európa ma leszakadt Nyugat-Európától

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 7. 16:33
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben: kedden délután 277,35 forinton jegyezték az eurót a reggeli 275,85, és a hétfő délutáni 275,69 forinttal szemben.

Devizapiaci kereskedők  arról számoltak be, hogy a közép-kelet-európai devizák, köztük a forint, gyengültek kedden délután, miközben a nyugat-európai értéktőzsdék pluszban vannak, és nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, valamint az euró is erősödött.

A svájci frank 230,76 forint a hétfő késő délutáni 229,52 forinttal és a reggeli 229,58 forinttal szemben, a dollárt 223,20 forinton jegyzik 221,93 forint után, a japán jen árfolyama pedig kedden délután 2,8412 forinton állt a hétfő délután 18 órai 2,8390 forint után.

Az euró árfolyama továbbra is az 1,24 dolláros jegyzés körül ingadozik.

 
Kulcsszavak:  svájci frank  japán jen  forint  euró  dollár
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
18786
0.04 %
 
MOL
16805
0.63 %
 
MTELEKOM
365
0.00 %
 
OTP
4877
-0.47 %
 
RICHTER
34100
-0.03 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.27
-0.44
 
USD/HUF
225.47
-0.20
 
CHF/HUF
233.01
-0.41
 
EUR/USD
1.2874
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.25
-3.06 %
 
Arany
1378.75
1.85 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 21.
kedd,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu