Még idén további hitelekre lesz szüksége Görögországnak
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 8. 09:25A nemzetközi hitelminősítő azzal a véleményével indokolta a döntést, hogy az államháztartási konszolidációs program végrehajtásának késedelmei és a görög gazdasági környezet folytatódó romlása miatt a görög kormánynak valószínűleg további külső finanszírozásra lesz szüksége még az idén, és a görög hazai össztermék (GDP) a jövő év végéig tartó időszakban az IMF/EU-programban szereplő előrejelzésnek várhatóan több mint kétszeresével zuhan. Az S&P az európai és amerikai piaci zárások után, közép-európai idő szerint szerdán hajnalban Londonban bejelentette, hogy a negatív kilátás Görögország hosszú futamidejű szuverén kötelezettségeinek "CCC" adósosztályzatára vonatkozik. A cég egyben megerősítette a hosszú és a rövid lejáratú hazai és külső görög államadósság "CCC/C" besorolásait.
A Standard & Poor's a kilátásrontáshoz fűzött elemzésében közölte: a negatív kilátás a görög osztályzat leminősítésének lehetőségét tükrözi arra az esetre, ha a cég által várt elmaradást az IMF/EU-program által kijelölt idei deficit- és hátralékcéloktól az EU, az eurójegybank és az IMF alkotta trojka nem fedezi új finanszírozások folyósításával vagy más módon. Az S&P szerint az idei célok teljesítésében a konszolidációs program végrehajtásának a választásokkal kapcsolatos késedelmei, valamint a görög gazdaság romló teljesítménypályája miatt várhatók elmaradások.
A Standard & Poor's elemzői közölték azt is, hogy jelenleg érvényes előrejelzésük szerint a görög GDP-érték 2012-2013-ban összesen 10-11 százalékkal csökken az IMF/EU-programban ugyanerre az időszakra valószínűsített 4-5 százalékos visszaesés helyett. A hitelminősítő véleménye szerint a görög gazdaságnak az IMF/EU-program előrejelzésénél mélyebb recessziója és a költségvetési helyzet ezzel járó romlása miatt nagy a valószínűsége annak, hogy a görög kormány az idei évre akár 7 milliárd eurónyi - a GDP-érték 3,7 százalékának megfelelő - további külső finanszírozást fog kérni.
Kapcsolódó cikkek
- Gyengébb kockázati csoportba sorolta a szlovén bankrendszert az S&P
- Twitterezéssel sem bírálhatják az IMF-et a görög kormányban
- Továbbra is negatív a görög bankrendszer kilátása
- Megerősítette a spanyol osztályzatot az S&P
- Visszaszorult a korrupció Görögországban - nincs rá pénz...
- Görögország haladékot kér pénzügyeinek rendbetételére
- A briteket az olimpia sem adósította el végzetesen
- Már Németország kilátásai is negatívak
- Tovább romlik a hangulat, hála a görögöknek
- Eredményes a hiánylefaragás Görögországban
Friss híreink
- A mobilfrekvencia-értékesítést is fenyegeti a távközlési adó
- Megtizedeli önmagát a Commerzbank
- Jó hírnévvel kell rendelkeznie az útdíj-szolgáltatónak
- Még sohasem mértek június 18-án ekkora hőmérsékletet Pesten
- Még kevesebb spanyol tudja törleszteni a hiteleit
- Reggeltől ismét járhatnak a hajók a Dunán
- Rogán egyelőre nem kalkulál az I. negyedévi GDP-bővüléssel
- Az olcsó pénz korszakának végével visszatér az 5%-os kamat
- Erős szintről csatlakozott a forint a régiós devizákhoz
- Évtizedekkel ezelőtt fogyott ilyen kevés autó Európában
- Ősztől legalább 10%-kal olcsóbb lesz az áram és a gáz
- Szeptembertől igényelhetik a béremelést az egészségügyben
- Rogán elhatárolódott Szásztól, gyorsítják a PSZÁF-beolvadást
- Új szolgáltatással erősít a CBTC, 200 új kínai cég érkezik
- Egyelőre nem szálltak el a kincstárjegy-hozamok
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója Korábbi adásaink




