Nyugtatni próbál az EKB
Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 10. 11:33
Konkrét intézkedéseket nem említettet Noyer, csak közhelyeket pufogtatott – gyors beavatkozás, összefogás szükségessége. Azonban hangsúlyozta, hogy csak az EKB segítségére várni nem elég, a tagországoknak továbbra is komoly erőfeszítéseket kell tenniük az államadósság leszorítása érdekében.
A piacot e szavak meglátásunk szerint már nem nyugtatják meg. Szakemberek nagy része továbbra is az EKB banki jogosultsággal való felruházásában látja a megoldás kulcsát, de ez is csak átmeneti gyógyír lenne a problémákra. Ezért a közeljövőben erre nem valószínű, hogy sor kerül, látva a németek hozzáállását. A remény azonban továbbra is megvan, a piaci mozgásokat tekintve úgy tűnik, hogy egyelőre ez is elegendő a befektetőknek - állapítja meg az Equilor Befektetési Zrt.
Kapcsolódó cikkek
- Az EKB a múlt héten sem vásárolt államkötvényt
- EKB: erős nyomás
- Csalódást okozott a az EKB-elnök
- Draghi: az EKB kész felújítani a kötvényvásárlásokat
- AZ EKB nem változtatott az alapkamaton
- Draghi retorikailag "elgaloppírozta magát"
- Csütörtökön eladói hullámra is fel kell készülni
- Erős hozamcsökkenésre számítanak a periférián
- Likviditásbővítésre utalnak Draghi szavai
- Draghi: az EKB mindent megtesz az eurózóna védelmében
Friss híreink
- Huszadolják az Est Media részvényeinek névértékét
- A lehetségesnél kevesebb a banki kényszerértékesítés
- Összefogás a kuponos szélhámosok ellen
- Új módszer áfacsalók leleplezésére
- 130 milliós kommunikációs közbeszerzés egy napért
- Profitkorlátozás miatt kártérítést fizethet a szlovák állam
- Amerikai olajvezetékek manipulására készülnek iráni hackerek
- Több tucatnyi trafikkoncesszió szabadult fel
- Szociális alapon kezdődik árusítás Budapesten
- Hétvégenként 40 idegen élvezheti Amerika legszebb strandját
- Újabb radioaktív sugárzás Japánban
- BÉT:a gyógyszerpapírok és az OTP a hét nyertese
- Kína 9 milliárd dollárért rendelt Airbus A320-as repülőgépet
- MKB Bank: a kkv szektornak 116 milliárddal többet hitelezne
- Zwack: a tavalyi 900 forint után 775 forint osztalék idén




