Magyar agykutatói siker az epilepsziás roham megállításában

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 10. 13:50
Magyar kutatóknak állatkísérletekben sikerült koponyán kívül elvégzett elektromos ingerléssel megállítani az epilepsziás rohamok egy bizonyos típusát, eredményüket az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, az amerikai Science magazin augusztus 10-i számában ismertették.

Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének tanársegédje a Kossuth Rádió 180 perc című magazinműsorában péntek reggel beszélt kutatásaikról. Mint elmondta, kutatásuk alapvető célja az volt, hogy bizonyítani tudják: a koponyán kívülről érkező elektromos ingerek segítségével lehet módosítani azokat a folyamatokat, illetve az információfeldolgozást, amelyek az agyban zajlanak. "Ehhez választottunk egy betegségmodellt, egy epilepsziamodellt, ahol az agy normális működési struktúrája felborul, és ezt próbáltuk helyreállítani külső ingerekkel" - magyarázta Berényi Antal.

A kutató szerint kísérletsorozatuk vívmánya, hogy az elektródokat nem az agyba implantálják, ahogy például azt a Parkinson-kór kezelésében már régóta alkalmazzák, hanem a koponyacsont külső felszínére. "Ez azt jelenti, hogy a koponyát nem kell felnyitni, a bőr alá, a koponyacsont külső felszínére ültethető az elektróda" - tette hozzá. Berényi emlékeztetett arra, hogy az összlakosság mintegy 1 százaléka szenved epilepsziában, ami 100-150 ezer embert jelent Magyarországon. Az érintett páciensek 20 százaléka gyógyszerekkel nem kezelhető. Az új eljárás rajtuk, azaz körülbelül 30 ezer emberen segíthetne. A jövőre vonatkozóan a kutató elmondta, hogy alkalmas lehet az eljárás más jellegű betegségek kezelésére is, ha célzottan más agyterületeket ingerelnek így, például depresszió vagy más pszichiátriai kórképek esetében is segíthet módszer.

A most publikált állatkísérletes eredmények után a humán próbákra is szükség lesz, amelyek Berényi Antal reményei szerint minél hamarabb megkezdődnek. Ezt azonban vélhetően másik kutatócsoport fogja elvégezni a megfelelő engedélyek beszerzését követően. A Science magazinban közzétett tanulmányban szerzőként és kapcsolattartóként szerepel Buzsáki György Agy-díjas kutató is, akinek a Newark-i Rutgers Egyetemen, valamint a New York-i New York Egyetemen lévő laboratóriumában Berényi is munkatársként tevékenykedik.

 
Kulcsszavak:  tudomány  egészségügy
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16875
-0.79 %
 
MTELEKOM
339
0.59 %
 
OTP
4738
-1.29 %
 
RICHTER
34710
-0.83 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
298.17
0.57
 
USD/HUF
224.61
0.69
 
CHF/HUF
241.97
0.82
 
EUR/USD
1.3269
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
105.00
-3.06 %
 
Arany
1366.00
-0.91 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 20.
csütörtök,
18:05
 
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu