Vitray: ez egy fantasztikusan nagy olimpia volt
Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 14. 10:41Aki győzni tud manapság az olimpiákon, annak zseniálisnak kell lennie - állapította meg a neves sportriporter. A hosszadalmas kvalifikáció kifejezetten kedvez a magyaroknak, mert így valóban a krémje kerül be az olimpiai játékokra. Az eredményekből ugyanakkor az is látszik, hogy az úszás és a kajak-kenu esetében már mezőnye is van a legjobbaknak.
Mint Vitray Tamás megállapította: mi vagyunk a legnagyobb kicsik. Ráadásul meglehetősen széles spektrumban vagyunk jók, sok sportágból jöttek az eredmények, az érmek. A sportújságíró eredetileg 9 aranyéremre számított, de ebből öt másé lett, mint akire számított, köztük van Szilágyi Áron és Risztov Éva.

A látványsportok támogatásáról Vitray Tamás úgy vélekedett, hogy már az is kérdés, a jelenlegi kedvezményezett sportágak, például a vízilabda mitől látványos. A sportújságíró szerint nem szabad differenciálni a sportágak között.
A világcsúcsok ugyan kisebb arányban dőltek meg, de ez részben azzal magyarázható, hogy az úszók esetében már nem használhatták azokat a csodadresszeket, amelyeket Pekingben még engedélyeztek. Az atlétikai csúcsdöntéseken kívül még a súlyemelők hoztak grandiózus eredményeket.
A riporter Érczfalvi András.
Az interjú hossza 34 perc 53 másodperc.
Kapcsolódó cikkek
- A legrövidebb versenyszámot nézték a legtöbben
- Olimpikonok fogadására készül Orbán
- Négy híján érdemes volt fogadni olimpikonjainkra
- Tízmilliárd fontba került, hogy imádják a briteket
- Nigeri evezős olimpikon: semmi gond, tudok úszni
- Három magyar az éremhalmozók között
- Olimpiai eredmények alapján a magyar sportágak toplistája
- A győzelem ötödik, a vereség negyedik helyezést ért
- Orbán a "világ tetejére" címezte levelét
- Végső éremtáblázat: Magyarország a legnagyobbak között!
Friss híreink
- A miniszter szerint 30 százalékra is nőhet a rezsicsökkentés
- A németeknél sem tartják a sávszélességet a szolgáltatók
- Szinyei Merse képeket loptak
- Tanú szerint az Obama-kormány tudott az adóhivatali ügyről
- Milliárdokkal csökkentik a választási évben a párttámogatást
- Megindult Szlovénia a hitelminősítői lejtőn
- Növekszik az iskolafenntartó intézmény
- Margitszigeti ingatlan már nem lehet lakóhely
- A következő két hét uniós lobbizással telik
- A hét nyertes részvényei: Egis, Magyar Telekom
- Honduras elsüllyedt kultúrát rejt a föld alatt?
- A forint 290-es szint közelében zárhatja a hetet
- Az szja-bevallást mulasztókat 200 ezer forintra is büntethetik
- Szlovákia: egy év alatt 10 százalékkal több hitelt vettek fel
- Tovább öregszik az emberiség, az átlag most 70 év
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Tóth Éva Mária, Gáll Tamás
a Partnering Central Europe ügyvezetője, üzletfejlesztési Igazgatója (ismétlés) Korábbi adásaink




