A TVK is rontja a Mol megítélését
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 14. 14:01A nemzetközi pénzügyi beszámolási szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentése szerint a csoport a második negyedévben 193 millió forint nettó nyereséget ért el az első negyedév 3 milliárd forintot meghaladó vesztesége után. A konszolidált árbevétel a második negyedévben 96 milliárd forint, az első félévben összesen 198,58 milliárd forint volt, 8,6 százalékkal elmarad a 2011. első félévitől. A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) a második negyedévben pozitívra fordult: 2,755 milliárd forint nyereséget mutat az első negyedév 961 millió forint vesztesége után. Az első félévi 1,794 milliárd forintos EBITDA azonban 81,4 százalékkal alacsonyabb az előző évi bázisnál.
Az üzemi veszteség negyedévről negyedévre jelentősen csökkent, így a féléves veszteség 5,058 milliárd forintot mutat, szemben a 2011. első félévi 3,09 milliárd forint nyereséggel. Az üzleti eredményt a jelentés szerint rontotta a termelés és értékesítés mennyiségi csökkenése, továbbá az árfolyamok és az integrált petrolkémiai árrés kedvezőtlen változása. A pénzügyi tevékenység eredménye az első félévben 1,846 milliárd forint, míg tavaly ugyanebben az időszakban 175 millió forint volt. A 24,53 milliárd forint jegyzett tőkéjű TVK konszolidált saját tőkéje június 30-án 120,1 milliárd forint volt, 12 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A TVK részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A vegyipari papír a hétfői kereskedést 1.865 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 2.705 forint, a legalacsonyabb 1.800 forint volt.
Kapcsolódó cikkek
- Mol: felére esett a részvényenkénti eredmény
- Holnap teríti ki lapjait a Mol
- Mol: romló eredmények ellenére belépési ponton
- Olajipari befektetési tipp gyorsjelentések után
- Szudán ismét belép a kőolajüzletbe
- INA-ba szállt a Mol-befektetők bátorsága
- Visszaszivárogtak az olajkitermelők a Mexikói-öbölbe
- Hernádi-kritika a folyton változó energetikai szabályozásnak
- Kedvező beszállási pontok az olajcégeknél
- Százával pályáztat vezetői állásokat a Mol
Friss híreink
- NordTelekom: angol terjeszkedés, lengyel kooperáció
- Nyugat-Európa nagyot, a BUX kisebbet esett
- Berlusconi működtette a pénzügyi csalások rendszerét
- A szászvári várkastély 500 milliós beruházással újul meg
- Kevesebb gázt fogyaszt a lakosság, mint az előző években
- Fitch: indokolatlan az euróövezeti piacok derűlátása
- Decembertől a Xetra kereskedési rendszerben működik a BÉT
- Pesszimistább lett a német iparkamara
- Az általános iskolát minden EU-ban élő gyerek végezze el
- Nem virított az amerikai feldolgozóipar májusban
- Brüsszel erősebb partnerséget építene ki Pekinggel
- Kevesebben kértek munkanélküli segélyt az USA.ban
- Kerékpárút épül Magyarország és Románia között
- Adóváltozásokat készít elő a nemzetgazdasági tárca
- A bankszektor toábbra sem képes nyereségesen működni
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Dr. Szetmár István
az Alpha-Vet Kft. pet üzletágvezetőj Korábbi adásaink




