A Mol szlovákiai érdekeltsége is megsínyli a kisebb forgalmat

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 14. 15:14
Az olajipari termékek iránti lanyhuló kereslet következtében az első félévben éves szinten 7 százalékkal 2,13 milliárd euróra csökkent a Slovnaft bevétele, a működési eredmény pedig 78 százalékkal 9 millió euróra esett - közölte a szlovák olajtársaság.

A második negyedévben nem javult a helyzet az európai olajfeldolgozó iparban, a motorüzemanyagok iránt változatlanul alacsony a kereslet, és nyomást gyakorol a piacra  a magas olajár és az euró gyengülése a dollárral szemben - áll a Mol-leányvállalat közleményében. A Slovnaft az első félévben 2,63 millió tonna olajat dolgozott fel, 12 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A társaság 662 ezer tonna benzint és 1,32 millió tonna dízelolajat állított elő, 7, illetve 15 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A beruházások több mint 50 százalékkal 90 millió euróra nőttek.

 
Kulcsszavak:  olajipar
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.21
-0.27
 
USD/HUF
226.82
0.56
 
CHF/HUF
233.25
-1.34
 
EUR/USD
1.2839
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.72
-3.06 %
 
Arany
1376.75
-0.02 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Kósa Erika

a Consequit Zrt. alapítója (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu