Cáfolják, hogy a korrupcióval függ össze a rendőri lefejezés

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 14. 22:32
Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos.

A belügyminiszter a hónap végével indoklás nélkül visszavonta Simon László Fejér, Fekete Csaba Hajdú-Bihar, Ormossy Attila Heves, Simon Tamás Pest és Mergancz Sándor Somogy megyei rendőrfőkapitány vezetői megbízatását.  Szeptember elsejétől Varga Péter Fejér, Gyurasovics József Hajdú-Bihar, Mihály István Pest, Piros Attila Somogy, Fülöp Valter Zala, Hudák Pál Békés, Bánhalmi Zsolt Győr-Moson-Sopron, Széchy Zsolt Heves, míg Némedi Gábor Nógrád megye rendőrfőkapitánya lesz. Az országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül visszavonta Galuska-Tomsits Lászlónak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának, valamint Tarr Lászlónak, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatójának vezetői megbízását. Galuska-Tomsits László rendelkezési állományba került, Tarr Lászlót pedig a BM európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárságához rendelték.

Az országos rendőrfőkapitány szeptember elsejétől az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalának vezetőjévé nevezte ki Gömbös Sándort, az ORFK Ellenőrzési Szolgálat osztályvezetőjének Ormossy Attilát, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának pedig Fekete Csabát. Pintér Sándor belügyminiszter - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - Papp Károlyt az országos rendőrfőkapitány általános helyettesének, míg Balogh Jánost országos rendőrfőkapitány-helyettesnek nevezte ki szeptember elsejével. Ugyancsak szeptember elsejétől Takács Tibort bűnügyi főigazgatónak, országos rendőrfőkapitány-helyettesnek, Csizner Zoltánt a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság igazgatójának, Horváth Gézát a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatójának, Derzsy Pétert a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője bűnügyi helyettesének, Kuczik János Zoltánt pedig a BRFK vezetője rendészeti helyettesének nevezte ki a belügyminiszter. Az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Egység felállításával és vezetésével Petőfi Attilát bízta meg a szaktárca vezetője.

Papp Károly kérdésre válaszolva elmondta, hogy a leváltások, illetve kinevezések a rendőrség korábban bejelentett átszervezésének részét képezik, így döntő többségükben nincsenek ok-okozati összefüggésben a nemrég kirobbant rendőrségi korrupciós botránnyal, valamint az ozorai fesztiválon történt visszaélésekkel. A belügyminiszter utasította az ORFK vezetőjét, hogy soron kívül vizsgálja felül a húsz leggyengébben teljesítő rendőrkapitányság vezetőjének alkalmasságát, és indokolt esetben szeptember 15-ig mentse fel őket beosztásukból. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezeti rendszerének átalakításáról szeptemberben döntenek. A rendőrségi átszervezés során senkit sem bocsátottak el - tette hozzá Papp Károly.

 
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
18743
-0.19 %
 
MOL
16785
0.51 %
 
MTELEKOM
364
-0.27 %
 
OTP
4853
-0.96 %
 
RICHTER
34200
0.26 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.37
-0.35
 
USD/HUF
225.67
0.00
 
CHF/HUF
233.06
-0.36
 
EUR/USD
1.2866
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.28
-3.06 %
 
Arany
1378.75
1.85 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 21.
kedd,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu