Több mint négymillióan nézték a Sziget-közvetítést a YouTube-on

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 15. 10:57
Több mint 4 millióan nézték a YouTube-on a jubileumi 20. Sziget élő közvetítését, Magyarországon kívül egyebek mellett Belgiumban és az Egyesült Királyságban volt a legnépszerűbb a közvetítés – közölte a Google Magyarország szerdán az MTI-vel.

A világ legnépszerűbb videomegosztója első alkalommal közvetített fesztivált Magyarországról: a Sziget programjából három színpad 55 koncertjét lehetett nyomon követni délután 3 órától késő éjszakáig. Az élő közvetítés Magyarországon kívül egyebek mellett Belgiumban, Csehországban és az Egyesült Királyságban volt a legnépszerűbb. A Sziget hivatalos csatornáján a közvetítés mellett megjegyzéseket is fűzhettek a nézők a látottakhoz, öt nap alatt mintegy 60 ezer komment érkezett.

A közlemény idézi Gerendai Károlyt, a Sziget főszervezőjét, aki azt mondta, minden várakozásukat felülmúlta, hogy világszerte több millióan nézték a Szigetet, és ez is azt mutatja, hogy a fesztivál komoly nemzetközi rajongótáborral bír szerte Európában, sőt azon túl is.

Bíró Pál, a Google Magyarország YouTube-ért felelős szakembere a közlemény szerint szintén sikerként értékelte a közvetítést, mivel a négymilliós nézőszámmal a Sziget bekerült a legnépszerűbb európai zenei események közé a YouTube-on. Hozzátette: szeretnének további lehetőséget adni a hazai előadóknak, rendezvényeknek, hogy az egész világ előtt mutatkozzanak be, mivel a hazai zene elsőszámú színterévé akarnak válni. A Sziget koncertjeinek legjobb pillanatai a fesztivál hivatalos csatornáján (youtube.com/szigetofficial) három hónapig elérhetőek lesznek.

 
Kulcsszavak:  Sziget fesztivál
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19163
-0.14 %
 
MOL
16925
-0.50 %
 
MTELEKOM
342
1.48 %
 
OTP
4780
-0.42 %
 
RICHTER
35230
0.66 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
294.02
0.18
 
USD/HUF
219.41
0.03
 
CHF/HUF
238.56
0.15
 
EUR/USD
1.3399
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
106.29
-3.06 %
 
Arany
1366.00
-0.91 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 19.
szerda,
18:05
 
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu