A balatoni strandok idén is jó minősítést kaptak a fürdőzőktől

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 17. 13:33
A fürdőzők idén is átlagosan jó minősítést adtak a balatoni strandok szolgáltatásaira, értékelve a zöldterületek fejlesztését, a bővülő sportolási és játéklehetőségeket, a tisztább illemhelyeket, ugyanakkor rontva a vizek állapotára és úszási lehetőségekre adott osztályzatokat, és továbbra is leginkább a parkolási lehetőségeket kifogásolva.

A balatoni strandokat bemutató balatontipp.hu idei szezonban végzett felmérésének eredményéről Győrffy Árpád szerkesztő számolt be pénteken az MTI-nek.

A portál negyedik alkalommal szervezte meg strandértékelő akcióját, amelybe az idén 2566, a többszöri voksolás megakadályozása érdekében saját adatait is megadó személy kapcsolódott be. A honlap működtetői csak azoknak a strandoknak az eredményét hozzák nyilvánosságra, amelyeket minimum 35-en minősítettek. Ennek a kritériumnak 29 strand felelt meg.

A szavazóknak az iskolai értékelésnek megfelelően kellett osztályozniuk a szolgáltatásokat tíz témakörben, köztük a víz, a part, a strand és az illemhelyek állapotát, a parkolási lehetőségeket vagy a vendéglátás színvonalát.

A minősítés alapján a strandok mindegyike elérte a 4-es osztályzatot, de a szolgáltatások esetében jelentős különbségek mutatkoztak. A legnegatívabban, a korábbi évekhez hasonlóan , a parkolási lehetőséget értékelték a vendégek. Az alacsony vízszint és egyes strandok iszaposodása miatt több strandnál is romlottak a víz állapotára és az úszási lehetőségekre adott osztályzatok. A strandolók továbbra is nagyon pozitívan értékelték a strandok zöldterületeinek gondozásában, az illemhelyek tisztántartásában, a gyermekeknek és felnőtteknek biztosított játék-, illetve sportolási lehetőségek bővítésében mutatott üzemeltetői erőfeszítéseket.

Az értékelt strandok összesített átlagjegye 4,33 lett, ami kevéssel elmarad a tavalyi 4,4-es eredménytől. A legjobb eredménnyel, 4,66-os átlagosztályzattal az balatonfüredi Kisfaludy strand végzett, amely a tavalyi 6. helyről került az élre. A korábban kétszer is első helyen végző gyenesdiási Diási Játékstrand az idén második lett 4,63-os átlaggal, a harmadik helyet pedig a tavaly második helyezett, az alsóörsi községi strand nyerte el 4,61-es eredménnyel.

A tíz legjobb stand között található még a balatongyöröki községi (4,53), a balatonlellei Napfény (4,48), a csopaki községi (4,45), a szigligeti községi (4,45), a vonyarcvashegyi Lidó (4,43), a balatonszárszói Központi (4,42) és a balatonfüredi Esterházy strand (4,37). A tíz legjobb minősítés elnyerő fürdőhely a szárszói szabad strandot kivéve mind fizetős.

 
Kulcsszavak:  Balaton
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.71
-0.00
 
USD/HUF
225.54
-0.12
 
CHF/HUF
233.03
-0.39
 
EUR/USD
1.2890
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.88
-3.06 %
 
Arany
1353.75
-1.67 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 21.
kedd,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu