Friss tőke és hitel menti a CIG-et

Gazdasági Rádió, 2012. augusztus 19. 16:28
A nemzetközi számviteli elvek (IFRS) szerint 4,5 milliárd forintos bruttó díjbevétellel zárta a második negyedévet a CIG.

A magyar számviteli szabályok szerinti mutató 4,1 milliárd forintos bevételt mutat. Az időszak továbbra is nehéz működési környezetet jelentett a cégnek, hiszen a korábbi végtörlesztés érdemben csökkentette az új szerzések mértéket, ez pedig áthúzódó hatásként ebben a negyedévben is jelen volt. A befektetési egységhez kötött életbiztosítások még így is 85%-át tették ki az első féléves díjbevételének.

A nem-életbiztosítás 13%-os súlyt képviselt az első félévben, ám ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor a unit-linked biztosításokból származó bevételek még nagyobb visszaesést mutattak volna. Ez annak köszönhető, hogy az új értékesítések lefeleződtek 2011 első félévéhez képest, miközben a hagyományos életbiztosítások száma 70%-kal csökkent az első félév egészét tekintve.

Az eseti díjak az időszakban 29%-os súlyt képviseltek, ami meghaladja az idei első negyedév 10%-os értékét. Ez annak köszönhető, hogy a portfólióban egyre nagyobb tömeget képviselnek a meglévő szerződések díjbevételei, ami önmagában nem számítana kellemetlen tényezőnek, de a társaság eredeti tervei jóval nagyobb ütemű növekedésről és a portfólió sokkal későbbi éréséről szóltak.

A negyedévet a jelentős költségcsökkenés is segítette: a működési kiadások 18%-kal lettek alacsonyabbak az első félévben a tavalyi átstrukturálás eredményeként, míg a díj- és jutalékbevételek az új értékesítések alacsonyabb volta miatt zsugorodtak. A saját tőke IFRS szerint 3 milliárd forintról 1,9 milliárd forintra olvadt a második negyedév végére, akut tőkehiány tehát továbbra sincsen. Az eredmények tekintetében úgy véljük, hogy a kedvezőtlen tendenciák még fennmaradhatnak 1-2 negyedévig, vagyis ez a gyorsjelentés kevés lesz ahhoz, hogy érdemben javítson a részvény megítélésén.

A kamatozó részvények kibocsátást a héten jóváhagyta a társaság közgyűlése, amelynek révén 1,5 milliárd forint tőkéhez jut a társaság. Ha az MFB oldaláról is érkezik egy kölcsön, az jó időre rendezi a társaság pénzügyi helyzetét, ezt követően pedig a profittermelés felfuttatása lesz a legfontosabb szempont a CIG megítélésében - állapítják meg az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.

 
Kulcsszavak:  CIG Pannónia  biztosítás
 
article pic Az államháztartás 35 milliárd hiánnyal zárt áprilisban Az első négy hónapban a deficit 528,6 milliárd forintot tett ki
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16550
0.33 %
 
MTELEKOM
362
-0.55 %
 
OTP
5075
3.17 %
 
RICHTER
35300
2.62 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.36
0.46
 
USD/HUF
225.90
0.40
 
CHF/HUF
231.21
0.92
 
EUR/USD
1.2852
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.16
-3.06 %
 
Arany
1385.25
0.47 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 23.
csütörtök,
18:05
 
Vizvári Csilla
az IRMAK Nonprofit Kft. ügyvezetője
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu