Olvadásra várnak a fagyasztott termékek
Ötletben, innovációs lehetőségben nincs hiány a fagyasztott félkész és készételek kategóriájában. Azonban a piaci környezet jelenleg kivárásra kárhoztatja a gyártókat, forgalmazókat. Amiben minden megkérdezett egyetért: a válságos idők elmúltával nagymértékű fellendülés várhat erre a modern kor igényeinek jól megfelelő termékkörre.
Többet fizetnénk az egészségünkért
A gazdaságilag aktív lakosság döntő többsége (69 százalék) nem érzi magát biztonságban a jelenlegi hazai egészségügyi ellátó rendszerben, biztonságérzetük még romlott is az elmúlt 12 hónapban, s több mint kétharmaduk hajlandó lenne előre kiszámítható többletköltséget is elviselni annak érdekében, hogy időben, megfelelő minőségű egészségügyi ellátáshoz jusson.
Üdülési jog: félkész átverés?
Ha mégsem akarjuk lekötni magunkat, újra eladni szinte lehetetlen, ha nem azt kapjuk, amire szerződtünk, csak a bíróság marad.
Holtig tanul
Drágább vendégszakácsnak lenni, mint vendégnek Európa egyik legismertebb csúcséttermében, a salzburgi Ikarusban! Itt sztázsolt két hétig a hazai szakma egyik fiatal reménysége, Regős Péter, a budapesti XO Bistro séfje.
- H1N1 - tavasszal nem lesz influenzajárvány
- Édes élet
- Rég nem vonzott ennyi nézőt az Oscar
- 4M a megváltozott képességű munkavállalókért
- Díjeső Hollywoodban, hova lettek a nézők?
- Oscar-díj: tarolt A bombák földjén, íme a díjazottak
- Oscar-díjat kaphat holnap a kecskeméti stúdióban készült film
- H1N1 - tovább csökkent a megbetegedések száma
- Vissza a jövőbe - Future store megoldások a Praktikernél
- A szerény növekedés 2010 nyarától indulhat
- Szó sincs bevétel-maximalizálásról
- Egészségügy: három évvel tovább élhetnénk
- Készítse a bőröndjét: szabadesésben a szállodai szobaárak
- Olívaolajmarketing olasz módra
- Messziről jött ember
További híreink
Friss híreink
- Bajnai vall: "nem emlékszem, szóba került-e az ingatlancsere"
- Autósok figyelem! Már szombaton elkezdődnek a lezárások
- 2010 a légitársaságok éve: kétüteművé alakulhat az ipar
- A PSZÁF három pontja: milliókat fizethet a Genertel
- Nyilvános Bajnai tanúvallomása a sukorói projektről
- Nem teszik a karácsonyfa alá a büdzsét a britek
- Húsz centiméteres hóréteg bénította le Romániát
- Szűcs Erika: segítség a leghátrányosabb helyzetűeknek
- Malmozással múlatták az időt ma a brókerek
- Földrengések közepette beiktatták az új chilei államfőt
- Újabb kamatvágással pörgetnék a gazdaságot a lettek
- Zöld utat kapott Járai cégének talpraállítása
- Hónap végéig dönt az INA a kötvénykibocsátásról
- Nyomás alatt Románia: Bukarestbe látogat az IMF vezér
- Újabb földrengés zavarta meg az új államfő beiktatását Chilén
BUX
22863
0.05 %
MOL
19550
-0.76 %
MTELEKOM
718
0.42 %
OTP
6200
0.32 %
RICHTER
42000
0.48 %
Forrás:
portfolio.hu
EUR/HUF
266.18
0.07
USD/HUF
194.61
-0.27
CHF/HUF
182.01
-0.12
EUR/USD
1.3673
0.00
Forrás:
portfolio.hu
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Kiakadt a Travel Service: hiábavaló a Malév visszaállamosítása
Malév
Nemcsak a WizzAir-nek szúrja a szemét a Malév reprivatizációja.
Átment az EU szűrőjén a génkezelt burgonya
GMO
Történelmi intézkedést hozott egyik első döntéseként az új Európai Bizottság.
Nem moccant az EKB, maradt az alapkamat
Kamatszint
Az EKB kormányzó tanácsa legutóbb 2009. május 7-én változtatta a kamatot.
Görög szorításban enyhültek a piacok
Megszorítás
Az euró erősödött, míg a görög államkötvények hozamprémiuma pedig csökkent.
Egyetlen hitelminősítőn múlik Görögország sorsa
Adósbesorolás
Ha a Moody's lép, akkor az ország kötvényei nem vehetnek részt az EKB likviditási tenderein.
Háborút robbantott ki az újabb görög megszorítás?
Görögország
A tiltakozók megszállták a pénzügyi és gazdasági minisztérium épületét.
Minden tizedik OTP-s padlóra került
Gyorsjelentés
Tavaly év végén tízből egy OTP ügyfél nem tudta törleszteni hitelét a gyorsjelentés alapján.
A lengyel csodához nincs szükség az euróra
Kilábalás
A tökéletes recept: jó fiskális politika, kevés devizahitel és stabil kormányzás.
Kgfb 2010: a gatyája is rámehet az ütközésre
Autózás
Tavasszal jön az igazi fekete leves az autósok számára a kgfb törvény változása miatt.
Új akvizíciók miatt veszélyben az Állami Nyomda osztalék
Nyomdaipar
A cég egy kelet- és egy nyugat-európai biztonsági nyomdát vehet meg.
Autoszektor.hu
Interjú: Schiller Gábor
Schiller Gáborral, a Schiller csoport tulajdonosával és vezetőjével beszélgettünk Opelről, túlélésről, szinergiákról, a GÉMOSZ-ról és az álomautóról.
Mesterkurzus - Downsizing - Méretcsökkentés
A downsizing egy olyan folyamat, amely során a vállalat a piaci körülményekhez igazodva csökkenti méretét.
Gépjármű-értékesítők és a válság
Az Autószektor a válság kellős közepén, 2009. áprilisában indult útnak.
Magas újautó eladásokkal zárta a 2009-es évet Európa
Magas értékesítési számokkal zárta a 2009-es, igen formabontó évet Európa legtöbb autógyártója, azonban már láthatók a jövőbeni bizonytalanság jelei.
A magyarországi személyautó-piac és a kereskedők helyzete 2009 végén
Észrevehetően csökkent a kisautók részaránya és meglepetésre az alsóközép-egyterűeké, míg nőtt a mini, az alsóközép, közép, nagy és 4x4 kategória részaránya.
Zöldautó sorozat
Új sorozatunkban áttekintjük a zöld autókkal kapcsolatos tudnivalókat, ismereteket.
Vigyázat: nőveszély! - Avagy a Nők térhódítása a munkaerőpiacon
Pár hónapon belül a nők adják majd az amerikai munkaerő többségét.
Szívósabbak, mint gondoltuk volna..
A magyar vállalkozások meglepően jól alkalmazkodtak a válság körülményeihez
Vezető szakértőink
Mire buknak a bűnözők a mobilokon?
Tarján Gábor
A hackerek leginkább a bankkártya információkra vadásznak a telefonokon.
Gyorsítósávra válthatnak a nyugdíjkasszák
Pillár Zsolt
A Generali Alapkezelő befektetési igazgatója szerint 10 százalékos hozam sem kizárt.
Mi történik opciós lejáratkor?
Opcióguru
Az opciós piaccal foglalkozó sorozatunkból kiderül, mikor érdemes lezárnia a pozícióit, ehhez két kérdést kell tisztázni.
Munkáltatói felmondás: miért kockázatos?
Viszló László
Ha a felmondás jogellenes, akár többmilliós kártérítést is eredményezhet.
Szépen követjük a 30-as évek forgatókönyvét
Kiss Imre
A MoneyMoon ügyvezető igazgatója szerint ódzkodjunk a korai vételektől, kivárás a taktika.
Fokozódik az esélye a duplaaljú recessziónak
Pallag Róbert
Erősödnek a kockázatok, ezért nagyon nehéz, ingadozó év lesz 2010.
Akár 20%-os növekedés is jöhet idén az outsourcing-piacon
Hajnal Péter
A hazai cégek is egyre inkább felismerik a kiszervezés előnyeit.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
2010. 03. 12.
péntek,
18:05
péntek,
18:05
Tamás István
az IBS - Nemzetközi Üzleti Főiskola rektora Korábbi adásaink
Keresés az adásokban





